Amanda Kowalczyk genetikus és csapata 62 különböző emlősfaj, közel 20 ezer kódoló gén és 350 ezer szabályozó gén elemzésével megállapította, hogy a szőrös testért felelős gén még mindig bennünk van. Feleslegessé vált, lekopott, de bármikor újraéledhet.
Ismerjük azt a franciásan hangzó mondókat, hogy pápül ápádo lábásző lekopottdemá nő? Akkor tudjuk, hogy magyarul van, és annyit jelent, pap ül a padon, lábán szőr, lekopott, de már nő. Nő, de nem sokáig, az embernek ugyanis valami rejtélyes okból már szinte alig van szőr a testén – bár ehhez a kozmetikusoknak is lenne egy-két szava. Ez a rövid szőrű kis szőrbozont, amivel még néhány férfi büszkélkedhet – és mivel már ők is epilálnak, valóban nincsenek sokan –, nevetséges egy medve vagy orangután szemében, és vakarhatják is a fejüket, miközben azon töprengenek: mi ez a kis „izé”?
A szőrme viselése az emlősök jellemzője, komoly trend volt az ősemberek között, de aztán kiment nálunk a divatból, egyszerűen azért, mert nem volt szükségünk rá. De nem az ember az egyetlen faj, amelyik elveszítette gyapjas bundáját. 62 különböző emlősfaj, vagyis közel 20 ezer kódoló gén és 350 ezer szabályozó gén elemzésével Amanda Kowalczyk genetikus és csapata azonosított egy mechanizmust e sajátosság eredetére.
Ha az evolúció feleslegessé teszi a szőrt, az ezt érintő gének másodlagossá válnak, és a szervezet nem termel olyan típusú szőrt, mint korábban.
Az emlősök esetében változatos okokra vezethető vissza a szőr elvesztése. Az elefántoknál például a meleg koptatta le, a rozmároknál a gyorsabb vízi mozgás tette indokolatlanná. Az ember szőrének eltűnése mögött egyrészt a feleslegesség áll: a hőszabályozás szerepét a ruhák vették át idővel, másrészt a paraziták száma is csökkent a szőr eltűnésével.
Sarah Millar, a Pennsylvaniai Egyetem Orvostudományi Karának bőrgyógyászprofesszora szerint
a szőrvesztés praktikus okai között az is szerepel, hogy ha szőrösek a leghasznosabb testrészeink, például a kezünk, akkor nehezebben ragadjuk meg a dolgokat, ezért veszthették el őseink a tenyér- és csuklószőrt.
A vízi majom elmélete azt sugallja, afrikai szavannákon élő őseink vadásztak és gyűjtögettek, a száraz évszakban tavak és vizek partjára költöztek, és vízi gumókat, kagylókat kerestek, de a szőr nem túl jó szigetelő a vízben, így ledobtuk bundánkat, és inkább zsírréteget növesztettünk.
A hőszabályozási teória szerint, mikor az ősember az erdőkből a szavannára költözött, a nappali forróságban feleslegessé vált a szőr, megnőtt a verejtékmirigyek száma, és megjelentek a ruhák is, amik védelmet jelentettek a nap és a hideg ellen.
Mark Pagel, a Readingi Egyetem evolúciókutatója azt mondja, a fontos funkcióval, a napvédelemmel bíró haj megmaradt, a szeméremszőr a feromonok tárolása miatt konzerválódott, de a többi testrészt borító szőr elvesztése praktikus volt a paraziták és egyéb, szőrben megbúvó élősködők ellen.
Az egyik legérdekesebb elmélet az, hogy az arcon lévő szőrszálak és a nemi szervek körüli szőrszálak az érzelmi kommunikációt segítik. Mark Changizi evolúciós neurobiológus szerint nonverbálisan kommunikálunk az arc oxigénellátásának, vagyis színének megváltoztatásával. A zöld vagy kék bőr betegséget, a rózsaszín pír vonzalmat, a vörös arc haragot jelezhet. De persze ezeket a színeket csak úgy láthatjuk, ha nem borítja szőr az arcunkat.
De ne gondoljuk, hogy ha szükség lenne rá, nem borítaná be testünket újra a dús, selymes szőr: a szőrzet kialakulásáért felelős gén még mindig jelen van a DNS-ben, és bármikor kiugorhat. Talán jó lesz, ha a liszt és tej mellé elkezdjük betárazni a gyantacsíkokat is, bár ha mindenki szőrös lesz, akkor nem is érdemes leszedni.
(Borítókép: UniversalImagesGroup / Getty Images Hungary)