Függetlenül attól, mennyire harmonikus egy reláció, úgy tűnik, a házasok jobban tudják szabályozni vércukorszintjüket.

Már korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a házassági és/vagy az élettársi kapcsolat egészségügyi előnyökkel jár, főleg az idősebb felnőttek esetében. A 2-es típusú cukorbetegség kockázatát vizsgálva a kutatók megállapították, hogy a betegség kapcsolódhat a társadalmi élethez, az elszigeteltséghez, a magányhoz, az életkörülményekhez, a szociális támogatáshoz is.

Egy luxemburgi és kanadai kutatócsoport azt kutatta, van-e összefüggés a családi állapot, a házasság minősége és az idősebb felnőttek átlagos glikémiás szintje között.

Az angol Longitudinal Study of Aging (ELSA) biomarker adatait használták fel Angliában élő, 50 éves és idősebb felnőttek és partnereik vizsgálatában, akiktől minden második évben gyűjtöttek adatokat. Az adatok 3335, 50 és 89 év közötti, korábban cukorbetegséggel nem diagnosztizált felnőttre vonatkoztak 2004 és 2013 között.

A résztvevőktől a 2. (2004–2005), a 4. (2008–2009) és a 6. (2012–2013) fő interjút követően vérmintát vettek az átlagos glikémiás vagy vércukorszint mérésére. Felvették a privát adatokat is, van-e társas kapcsolatuk, ha igen, milyen a minősége, mérték a kapcsolaton belüli feszültség és támogatottság szintjét. Feljegyezték az életkort, a jövedelmet, a foglalkoztatást, a dohányzást, a fizikai aktivitást, a depressziót, a testtömegindexet (BMI) és azt is, hogy vannak-e egyéb társas kapcsolattípusok (gyermek, család, barát).

Az adatok azt mutatták, hogy a 2. hullámban (2004–2005) a válaszadók mintegy háromnegyede házas/élettársi kapcsolatban élt. Az adatok időbeli elemzése megmutatta, hogy

A kapcsolat minősége azonban nem befolyásolta az átlagos vércukorszintet, ami arra utal, hogy mindegy, milyen a kapcsolat minősége, csak legyen. A házasság tehát védő hatást fejt ki a cukorbetegség kialakulásával szemben. 

(Borítókép: BSIP / UIG / Getty Images)