Index Vakbarát Hírportál

Már egy nevetésből tudhatjuk, hogy tetszünk-e valakinek

2023. április 1., szombat 13:38

Egy a Journal of Nonverbal Behavior folyóiratban megjelent tanulmány felfedte, hogy más a szerelmesek nevetése és a barátoké. Egy nemzetközi vizsgálat pedig azt is bebizonyította, hogy a differenciálás bárkinek könnyen megy.

A Journal of Nonverbal Behavior folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nevetés pillanatokon belül elárulja, hogy vonzalmat érzünk valaki iránt, vagy csak barátságot, esetleg még azt sem.

A nevetés nem csak a humorról szól. Az, ahogyan nevetünk, sokkal fontosabb, mint gondolnánk

– mondja Sally Farley, a tanulmány társszerzője, a Baltimore-i Egyetem pszichológiaprofesszora. Ő dolgozta ki a sebezhető szerelem elméletét, ami azon alapul, hogy a barátok közötti nevetés kevésbé erőltetett, természetesebb, mint egy randevún felhangzó kacaj. A barátok ugyanis fesztelenebbek egymással, és nincs flört a nevetés mögött.

Farley és munkatársai hangfelvételeket használtak, amelyeken férfiak és nők telefonon flörtölnek ismerőseikkel. Önkéntes hallgatóknak kellett véleményt mondaniuk a telefonbeszélgetés résztvevői közötti kapcsolatról. Az eredmény nem volt meglepő, a hallgatók meg tudták különböztetni a barátságot és a romantikus viszonyt. Ez elsősorban a nevetésnek volt köszönhető.

A romantikus nevetés sokkal finomabb, gyerekesebb és kevésbé felszabadult. Ha flörtölünk, hajlamosak vagyunk sebezhetőbbnek érezni magukat, ami vihogáshoz vezethet. A barátok közötti nevetés viszont hangosabb, természetesebb és lazább

– kommentálják a tanulmány szerzői.

De ezt igazolta egy kapcsolódó elemzés is, ami öt különböző országban vizsgálta a nevetés differenciálását. Indiában, Mexikóban, Lengyelországban, Portugáliában és az Egyesült Államokban 252 résztvevő könnyedén képes volt különbséget tenni a kapcsolatok különböző típusai között egy-két másodpercnyi nevetés alapján.

Sally Farley most azt tervezi, hogy tanulmányozza a nevetést a hosszú távú kapcsolatokban is, mert az akár húszéves kapcsolatban élő emberek nevetése már olyan cinkos, mint a barátoké.

Rovatok