Több mint tíz éve már, hogy a tudósok felfedezték azt a baktériumot, amely alig egy hét leforgása alatt képes aranyat előállítani, mégsem kapott elég hírnevet, pedig egészen zseniális, amire képes.
Ha egy beszélgetés során valamilyen okból szóba kerül az aranytojást tojó tyúk, szinte biztosak vagyunk benne, hogy mindenkinek a híres magyar népmese vagy az az üzleti fogalom jutna eszébe, melyet egy rendkívül jól jövedelmező vállalkozásra használnak – de semmiképp sem egy baktérium.
A helyzet azonban az, hogy a Cupriavidus metallidurans és az aranytojást tojó tyúk között több a hasonlóság, mint az elsőre hinné, azt leszámítva persze, hogy míg az előbbi valóban létezik, addig az utóbbi csak egy kitaláció, legalábbis jelenlegi ismereteink szerint. A Cupriavidus metallidurans különlegessége, hogy nem hétköznapi, mérgező elemekben gazdag talajban él, amit egy baktérium olyan anyagokká alakít át, amelyekkel könnyebben megbirkózik.
A szóban forgó mérgező elemek közé az arany és a réz sorolható, amelyek nagy mennyiségben halálosak is lehetnek, a baktérium azonban úgy fejlődött, hogy egyenesen szüksége legyen a rézre a fennmaradáshoz. Amennyiben azonban túl sok réz kerül a szervezetébe, a baktérium képes egy CupA nevezetű enzimet aktiválni, amely segít a fölösleg kiürítésében –olvasható az IFL Science-en.
A mérgező nehézfémektől eltekintve az életkörülmények nem rosszak ezekben a talajokban. Van elég hidrogén az energia megőrzéséhez, és szinte nincs konkurencia. Ha egy organizmus úgy dönt, hogy itt akar túlélni, meg kell találnia a módját, hogy megvédje magát a mérgező anyagoktól
– magyarázta egy kutatásában Dietrich H. Nies, a Halle-Wittenber-i Luther Márton Egyetem mikrobiológusa.
Valami nagyon különös dolog történik azonban, ha arany van jelen. A réz–arany vegyületek rendkívül mérgezők, ezért a baktériumnak védekeznie kell. Ennek érdekében a korábban említett CupA enzim inaktívvá válik, és egy másik enzim, a CopA-t kezdi el a Cupriavidus metallidurans termelni, amely a réz- és aranyvegyületeket nehezen felszívódó formákká alakítja át.
Ez biztosítja, hogy kevesebb réz- és aranyvegyület kerüljön a sejt belsejébe. A baktérium kevésbé mérgeződik, és a rezet kiszivattyúzó enzim akadálytalanul tudja ártalmatlanítani a felesleges rezet. Mindennek azonban van egy másik következménye is, a nehezen felszívódó aranyvegyületek a sejt külső felületén ártalmatlan, mindössze néhány nanométeres aranyrögökké alakulnak át
– tette hozzá Nies.