Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan kiderül, ki lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

2023. május 8., hétfő 06:23

Freund Tamás MTA-elnök és Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntőjével ma kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 196. közgyűlése Budapesten.

A köszöntők után Didier Queloz Nobel-díjas csillagász tart előadást az első, a Naprendszerünkön kívüli, Naphoz hasonló csillag körül keringő bolygó felfedezéséről. A délelőtti programot díjátadó zárja, amelyen a hagyományoknak megfelelően átadják a legrangosabb akadémiai elismeréseket. Hétfőn délután zárt munkaközgyűléssel folytatódik a tanácskozás.    

Kedden tisztújító ülés lesz. Az akadémikusok gyűlésének tagjai zárt ülésen választják meg a tudós testület tisztségviselőit; az MTA elnökét, főtitkárát, főtitkárhelyettesét, alelnökeit és választott elnökségi tagjait.

Az MTA elnöki posztjára a jelenlegi vezető, Freund Tamás Széchenyi-díjas magyar neurobiológus az egyetlen jelölt.

Főtitkárjelöltként Kollár László Péter Széchenyi-díjas magyar építőmérnök indul, míg helyettesének Erdei Anna Széchenyi- és Prima Primissima díjas magyar immunológus pályázik. Az MTA leendő elnökét, főtitkárát, főtitkárhelyettesét és alelnökeit, valamint az Elnökség három választott akadémikus tagját a 2023. május 9-én ülésező közgyűlés három évre választja meg. 

A közgyűlés foglalkozik egyebek mellett az akadémikusválasztás eljárásának megújításával, az MTA alapszabályának és ügyrendjének módosításával és a közgyűlési bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztásával is.

A közgyűlésen a hagyományokhoz híven több magyar kutató is tudományos előadásokon ismerteti legújabb eredményeit, a Külső Tagok Fórumán pedig átadják a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-díjakat. Szerdán a Fiatal Kutatók Fórumával zárul a háromnapos program.

Az MTA 196. rendes közgyűlésének nyilvános programjait az MTA YouTube-csatornáján közvetítik.

Rovatok