Az ókori Mezopotámiából származó források azt sugallják, hogy a csókolózás az intimitással, a családdal és a barátsággal kapcsolatban az ókori Közel-Keleten a mindennapi élet szerves része volt a Kr. e. 3. évezred végétől kezdődően. Vagyis a legkorábbi csókfeljegyzés már nem a Kr. előtt 1500-ból származó indiai szövegben keresendő.
Legyünk bár Gödön vagy Pesten, Párizsban vagy Bernben, csókolózni mindenki tud és szeret. Ez a kisgyerekek által „pfuj, gusztustalannak” tartott tevékenység számos pozitív és negatív hatással jár, előbbiek közé tartozik, hogy erősíti a másikkal való érzelmi kötődést, csökkenti a stresszt (mert nyugtató neurotranszmitterek szabadulnak fel az agyban), rávezet a feszültségek és depresszió ellen védő szexuális együttlétre, felpörgeti az anyagcserét, égeti a kalóriákat, és megszilárdítja az immunrendszert – a partner szájában élő baktériumok edzenek minket. Sőt, az igazi csók fokozza a nyál áramlását, ami segít megőrizni a száj, a fogak és az íny egészségét – a nyál anyagai küzdenek a baktériumok, vírusok és gombák ellen.
De ha most vágyakozva gondolunk a Drive liftes csókjelentére vagy a 2002-es Pókember fejjel lefelé lógó ikonikus csókjára, akkor se felejtsük el, hogy a szenvedélyes puszi betegségek terjedését is elősegíti. Kedvez a felső légúti vírusok továbbadásának, a mononukleózisnak, a herpesznek, a bárányhimlőnek, a hepatitis B-nek, a szemölcsöknek. De baktériumok is terjednek csókolózással, például a meningococcusé és a fogszuvasodásé.
A nagy kérdés azonban az, mikor kezdtük ennek a kellemes, de úgy tűnik, csöppet sem veszélytelen szokásnak a gyakorlását. Eddig úgy tudtuk, az első csókfeljegyzés egy indiai kéziratból származik Kr. előtt 1500-ból, de új bizonyítékok kerültek elő, amik szerint már Kr. előtt 2500-ban Mezopotámiában is csókolóztak.
A csókkutatók (micsoda szerencsés állás!) általában kétféle csókot különböztetnek meg: baráti-szülőit és romantikus-szexuális csókot. A baráti csók mindenhol népszerű volt időtől és régiótól függetlenül, de a romantikus csókolózás kulturálisan nem univerzális.
A kutatások azt sugallják, hogy a romantikus csók azért alakulhatott ki, hogy a nyálban vagy a leheletben meglévő kémiai jelek rávezessenek, alkalmas-e a másik potenciális párnak; kialakítsa a kötődést; elősegítse a szexuális izgalmat és ezáltal a szexuális kapcsolatot. A csókolózást állatoknál is megfigyelték, a bonobók intim csókjait, a csimpánzok társas kapcsolattartó szájérintését. Ez a két faj alkotja az ember legközelebbi élő rokonait, csókolózási gyakorlataik utalhatnak e viselkedés jelenlétére és fejlődésére az emberek között.
A legrégibb sumer szövegekben a csók erotikus volt. Az akkád nyelvben megkülönböztették a baráti vagy családi vonzalom kifejeződéseként adott csókot, az engedelmesség és a tisztelet kifejezéseként a lábra vagy földre adott csókot és az erotikus, ajkak között csattanó csókot. Az ókorban az intimitás részének tekintették, és a szövegek arra utalnak, hogy a házaspárok is csókolóztak. Két, Kr. e. 1800 körüli szövegben azt olvashatjuk, hogy egy férjes nőt majdnem tévútra vezetett egy másik férfi csókja, a másikban pedig egy hajadon esküdözik, hogy elkerüli a csókolózást és a szexuális kapcsolatot egy bizonyos férfival.
A csókolózás szexuális aspektusát a nyilvánosság nem támogatta, és ha egy szexuálisan akaratlagosan passzív személyt csókoltak meg, például egy papnőt, akkor a csókolózó a hiedelem szerint elveszítette a beszédképességét.
De a barátság és a családi összetartozás (anya és gyermeke között például) is magába foglalta a csókot, és rituális kontextusban is használták, amikor a segítségért az istenekhez forduló személy megcsókolhatott egy transzállapotban lévő embert.
Ma már a legfejlettebb technikával tudják kinyerni az ősi DNS-t, innen tudják, hogy a csókolózásnak nagy szerepe volt a betegségeket okozó mikroorganizmusok átvitelében, például a herpes simplex vagy az Epstein–Barr-vírus és a humán parvovírus terjesztésében. Az ősi mikrobiális genomok azt jelzik, hogy a csókokkal terjeszthető vírusok és baktériumok már az emberiség hajnalán is jelen voltak.
A közelmúltban egy érdekes tanulmány olyan ősi európai humán HSV-1 (Herpes Simplex 1-es) genomokat mutatott be, amik emberi csontvázak fogászati leleteiből származnak, Kr. u. 253 és 1700 között. A szerzők felfedezték, hogy a HSV-1 domináns leszármazási vonalaiban eltolódás történt a bronzkorban, ami összefüggésbe hozható a migrációval és a csókolózás terjedésével is.
(Borítókép: Srdjan Stevanovic / Getty Images)