Index Vakbarát Hírportál

A jövőben már embereket is szállíthatnak a dróntaxik

2023. június 11., vasárnap 07:36

Utasok nélkül tesztelték a dróntaxikat Izraelben. A tesztrepülések egy nagyszabású projekt részei, amelynek célja, hogy létrehozzanak egy nemzeti drónhálózatot, tehermentesítve a földfelszíni utas- és áruforgalmat.

A tesztrepüléseken olyan drónokkal kísérleteztek, amelyek utasok és viszonylag nehéz teher szállítására is alkalmasak, utas egyelőre nem tartózkodhatott rajtuk – közölte a Times of Israel című napilap.

Az ország közútjain a közlekedést rendszeresen súlyos dugók nehezítik. A projekt átfogó célja, hogy a drónok segítségével javítsák a forgalmi torlódásokat, valamint hatékonyabb kereskedelmi és közszolgáltatásokat biztosítsanak.

Miri Regev, a szállítási tárca minisztere szerint 

méretét és összetettségét tekintve ez az első ilyen kezdeményezés a világon. 

A következő két évben a drónokat alkalmazó izraeli vállalatok havi rendszereséggel, egy héten át az ország egész területét érintően végeznek majd tesztrepüléseket.

Az izraeli légtér a világ egyik legjobban ellenőrzött légtere, és méretéhez képest az egyik legforgalmasabb is.  

A kipróbált gépek között van például az izraeli gyártású AIR ONE, amely kétüléses, és legfeljebb 160 kilométeres távolságra képes maximum 220 kilogrammos terhet szállítani. A könnyebb parkolás érdekében szárnyai összecsukhatók.

A próbarepülések másik résztvevője egy kínai gyártású modell, az EH206-S volt. Ez ugyancsak két személy szállítására alkalmas, és 220 kilogramm teherbírású, viszont csak 30 kilométeres táv megtételére képes.

Rovatok