Index Vakbarát Hírportál

Új koronavírus kopogtat az ajtón, és megint a denevérek lehetnek a hunyók

2023. július 1., szombat 11:48

A következő járványveszélytől tartva a tudósok eddig Kínára és Délkelet-Ázsiára összpontosítottak, ahol a vadon élő denevérek a SARS-CoV-2 legközelebbi ismert vírustörzseit hordozzák. Most a brit denevérek között készített laboratóriumi vizsgálódás leleplezte, hogy a teaködös szigetország sem mentes a fertőzött bőregerektől.

A Sars-CoV és a SARS-CoV-2 a sarbecovírusok közé tartozik, a felkutatásukra és jellemzésükre irányuló erőfeszítések (a járvány előtt és után is) Ázsiára összpontosultak.

Európát és az Egyesült Királyságot nagyrészt figyelmen kívül hagyták a vizsgálatok

– mondja Vincent Savolainen, a londoni Imperial College evolúciós genetikusa, aki a Nature Communications oldalain június 27-én megjelent tanulmány vezető szerzője.

Savolainen és kollégái összefogtak a denevérek rehabilitációjában és megőrzésében részt vevő csoportokkal, hogy 48 bélsármintát gyűjtsenek az Egyesült Királyságban meglévő 17 faj közül 16-ból. A genetikai szekvenálás négy sarbecovírust és egy MERS-vírust (közel-keleti légúti szindrómáért felelős koronavírus) talált.

Álvírusok

Az brit kutatók pszeudovírusokat hoztak létre, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy hordozzák a koronavírusok által a sejtek megfertőzésére használt tüskefehérjét. Ez képes volt kapcsolódni az emberi sejtek ACE2-fehérjéjéhez, ami ugyanaz a receptor, mint a SARS-CoV-2 esetében. De ez a pszeudovírus-változat nem volt olyan fertőző, mint a SARS-CoV-2, és csak olyan emberi sejteket tudott megfertőzni, amelyekben természetellenesen magas volt az ACE2-szint. 

Éppen ezért nem valószínű, hogy a vírus könnyen átterjed az emberekre, és járványt indít. De ahogy Michael Letko, a pullmani Washingtoni Állami Egyetem molekuláris virológusa mondja:

A brit denevérekben keringő más sarbecovírusok igen hatékonyan képesek kötődni az emberi ACE2-höz.

Februárban az Egyesült Királyság patkósdenevéreit vizsgálták, és kiderült, körülbelül a felük fertőzött sarbecovírussal. Letko szerint könnyen létrejöhetnek azok a variációk, amelyek segítik ezeket a vírusokat az emberi sejtek hatékonyabb megfertőzésében, mert ha a vírus már az ajtóban van, könnyebben fog alkalmazkodni a körülményekhez.

Tyler Starr, a Salt Lake City-béli Utah Egyetem molekuláris evolúciós biológusa szerint az eddig Európában és Afrikában azonosított sarbecovírusok csak egy kis százalékát teszik ki a sokféle és globálisan elterjedt  víruscsoportnak. Ő azon sem lepődne meg, ha a következő, ránk is veszélyes sarbecovírus teljesen váratlan helyen bukkanna fel.

Megváltozott védekezés

2022 vége óta sok országban kínálnak olyan oltást, ami a SARS-CoV-2 koronavírus eredeti törzsét és egy korai omikron törzset is megcéloz. Az eredeti vakcinák által biztosított immunitás gyorsan csökken, az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának (CDC) adatai szerint az oltást követő 4. hónapban a védelem már csak 24 százalékos.  

Most, a  járvány visszahúzódása idején az Egészségügyi Világszervezet azt javasolta, hogy a nagyobb kockázatnak kitett emberek (idősek, egészségügyi dolgozók) továbbra is rendszeresen kapjanak emlékeztető oltást, de azoknak az egészséges 60 év alatti felnőtteknek nem ajánlják, akik már be vannak oltva, és a gyerekeknek sem, mivel előnyei nem elég jelentősek.  

Paul Offit, a pennsylvaniai Philadelphiai Gyermekkórház gyermekorvosa és vakcinaspecialistája szerint főleg az szól az oltások ellen, hogy erőforrásokat pazarolnak, és háttérbe szorítják a minden korosztály számára egyértelmű előnyökkel járó influenza elleni oltásokat. De a japánok és az amerikaiak nem ezt a mintát követik, és továbbra is életkortól függetlenül mindenkinek ajánlják az emlékeztetők beadását.  Annelies Wilder-Smith, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi vakcinológusa szerint ez a jó gondolkozás, mert ha rövid távúak is az előnyök, azért megvannak. 

(Borítókép:  Christopher Furlong / Getty Images)

Rovatok