A tudósok szerint kokaincápák lakmározhatnak a Florida partjainál kidobott drogokból.
Az egyes cápáknál megfigyelt rendellenes viselkedés hátterében az állhat, hogy a cápák a kábítószer-kereskedők által tengerbe dobott kokaint és más drogokat dézsmálják.
A Discovery új filmjében egy kutatókból álló csapat pont azt vizsgálja, hogy a cápák tényleg rájárnak-e a vízbe dobott kábítószerekre – írja a The Guardian.
Rá kell világítani egy valós problémára, nevezetesen arra, hogy minden, amit használunk vagy gyártunk, amit a szervezetünkbe juttatunk, a szennyvízbe és a természetes vizekbe kerül, és azok a vízi élőlények, akiktől a túlélésünk függ, ki vannak téve ennek
– mondta Dr. Tracy Fanara floridai környezetvédelmi mérnök, a kutatócsoport vezetője, aki elmondta, hogy már több tanulmány is napvilágot látott arról, hogy a halakra milyen hatással vannak a drogok.
Ha ezek a kokainbálák a szennyezés pontszerű forrásai, akkor nagyon valószínű, hogy a cápákra is hatással lehet ez a kábítószer. A kokain olyan könnyen oldódik, hogy ha bármelyik csomag egy kicsit is kinyílik, a drog rögtön a vízbe kerül
– tette hozzá a szakember.
Fanara azt is elmondta, hogy azért választották Florida Keyst a kutatás helyszínéül, mert a tengeri áramlatok miatt gyakran használták drogkereskedelemre a területet. A múlt hónapban az amerikai parti őrség jelentése szerint több mint 186 millió dollárnyi illegális kábítószert találtak a Karib-tenger és Florida déli részein.
„Miközben a Keysben forgattunk, kokaint mosott partra a víz, egy héten belül kétszer is, szóval ez tényleg egy komoly probléma” – mondta a kutató, aki szerint lehetetlen meghatározni, hogy mennyi kokain jutott a cápák szervezetébe.
A Fanara vezette kutatócsoport arra készül, hogy más floridai szakemberekkel együttműködve vért vesznek néhány cápától, hogy végre kiderüljön, mennyi kokain van a szervezetükben.
Fanara abban bízik, hogy a készülő dokumentumfilm nézői megértik, hogy a szennyező anyagok milyen veszélyt jelentenek a tengeri élővilágra és a Föld törékeny ökoszisztémájára.