Index Vakbarát Hírportál

Kiderült: a szívnek az a legjobb, ha egyáltalán nem sózzuk ételeinket

2023. augusztus 27., vasárnap 17:17

Ezt félmillió ember között végzett, több mint tíz évig tartó felmérés alapján állapították meg. Kiderült, a sómentes étrend ötödével csökkenti a szívbetegségek vagy a stroke kialakulásának kockázatát.

A szakértők arra voltak kíváncsiak, hogy milyen egészségügyi változást hoz magával a sófogyasztás visszafogása vagy annak teljes elhagyása az étkezésből. 

A kutatás 500 ezer ember UK Biobank által tárolt adatait használta fel, amelyeket 2006–2010 között rögzítettek az Egyesült Királyságban élő 40–70 éves korosztályban. A felmérésbe csak olyanokat vontak be, akiknek korábban nem voltak szív- és érrendszeri problémáik.

Minden résztvevőt megkérdeztek arról, hogy milyen gyakran és milyen mértékben sózza ételeit: soha/ritkán, néha, általában, mindig. Kiderült, hogy a sómentes étrendet követőknél 18 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki szívritmuszavar, mint a sósan étkezőknél. Megfigyeléseik szerint 3-3 százalékkal növelte a betegség kialakulásának rizikóját mindegyik csoportban, ha nagyobb mértékben használt valaki sót az ételek elkészítéséhez, fogyasztásához. 

Nagy-Britanniában 50 százalékkal 1,5 millióra nőtt az elmúlt tíz év alatt a pitvarfibrillációval diagnosztizáltak száma. A szabálytalan, gyors szívverés következtében felléphet légzési nehézség, szédülés, fáradtság, az agyvérzés rizikója pedig ötszörösére növekedhet. 

A felmérés is igazolja a közegészségügyi ajánlást, miszerint naponta 6 gramm, azaz egy teáskanálnyi sónál nem javasolt többet fogyasztani

– mondta a The Guardiannek a kutatás kapcsán a Brit Szívalapítvány munkatársa, James Leiper. A tanulmány eredményeit a hétvégén Amszterdamban az Európai Kardiológiai Társaság éves konferenciáján fogják bemutatni. 

Rovatok