New York-i kutatók olyan fogamzásgátló szerek fejlesztésén dolgoznak, amik csak a vaddisznó, mókus vagy szarvas Európában is gondot jelentő túlszaporulatára jelentenének megoldást. A szakértők szerint ez jóval humánusabb módszer lenne az állatok leölése helyett.
Európa-szerte gondot okoz bizonyos vadon élő állatok túlszaporodása, ilyen a vaddisznó, a szarvas vagy a kontinensre a 19. században került, az őshonos fajt egyre inkább kiszorító szürkemókus. Mindez nemcsak a járványveszélyt növelheti, hanem közúti baleseteket és környezeti károkat is eredményezhet az erdőkben és a mezőgazdasági területeken. Azok az országok, amelyek korábban vadászattal szabályozták a populációkat, most kénytelenek új, emberibb és fenntarthatóbb módszereket keresni.
A témában tervezett olaszországi konferencián arról a javaslatról is tárgyalni fognak, ami a vadállatok túlszaporodásának problémáját célzott fogamzásgátló szerekkel próbálná megfékezni. „Ez egy humánusabb és kevésbé konfliktusos megoldás lenne, ellentétben a korábbi vadászati gyakorlattal. Ennek az előnye az lenne, hogy nemcsak a populáció növekedését gátolná, hanem kevesebb konfliktust is okozna az emberek és az állatok között”– idézte a The Guardian Giovanna Masseit, a York-i Egyetem kutatóját.
A vaddisznó-populációk kontrolljának régebben a leggyakoribb módszere az állatok leölése volt. A szakértő ugyanakkor megjegyezte, hogy a vadászok száma egyre csökken a vadászat költségeinek emelkedésével és az engedélyköteles szabályozások szigorításával egyenes arányban. „A túlszaporulat ennek következménye, amit termékenységük korlátozásával lehetne később visszaszorítani” – emelte ki. Más kutatókkal együtt most olyan szerek fejlesztésén dolgoznak, amelyek csak egy adott fajra vannak hatással.