Index Vakbarát Hírportál

Riasztóan emelkedik a rákos megbetegedések aránya a fiatalabbak körében

2023. szeptember 12., kedd 05:59

Egy új tanulmány adatai azt bizonyítják, 30 év alatt mintegy 80 százalékkal megnőtt az 50 év alattiak körében előforduló rákos megbetegedések aránya. Az okok ismeretlenek, de az életmód is nagyban hozzájárulhat a szomorú statisztikához.

Világszerte drámaian megnőtt a rákos megbetegedések aránya az 50 év alattiak körében. Évente több mint egymillió 50 évesnél fiatalabb ember hal meg rákban, és az előrejelzések szerint 2030-ra további 21 százalékkal nő majd a számuk. A legveszélyeztetettebbek a most negyvenes éveikben járók. 

Az első globális kutatás

A BMJ Oncologyban megjelent új tanulmányt az Edinburghi Egyetem és a kínai Hangzhoui Zhejiang Egyetem Orvostudományi Karának munkatársai készítették, ez az első ilyen, ami az egész világra vonatkoztatva analizálta a fiatalabb felnőttek kockázati tényezőit. A legtöbb korábbi vizsgálat a regionális és országos különbségekre összpontosított.

A kutatók 1990 és 2019 között 204 ország adatait analizálták és megállapították, hogy 2019-ben több mint 3,26 millió rákos megbetegedést jelentettek ezekben az országokban a fiatalabbak (14–49 év közöttiek) körében, szemben az 1990-es 1,82 millióval.

A halálozások száma az 1990-es mintegy 800 ezerről 2019-re 1,06 millióra emelkedett.

A vizsgált 29 ráktípus közül 2019-ben a mellrák vezette a listát. Az 1990 és 2019 közötti változások becsléséhez minden 14 és 49 év közötti ember megbetegedését, halálozását, de az egészségügyi következményeket és hozzájáruló kockázati tényezőket is vizsgálták.

Hajlamosító tényezők

A prosztatarák és a nasopharyngealis (orr-garat) rák esetszámai emelkedtek a leggyorsabban a 30 év alatt. A tanulmány következtetése, hogy bár a genetika szerepe nem elhanyagolandó, a helytelen táplálkozás (a vörös hús és nátriumgazdag étrend, kevés gyümölcs és tejtermék), az alkohol és a dohányzás, a stressz, a fizikai inaktivitás, a magas vércukorszint és az elhízás is fontos hajlamosító tényező a rák kialakulásában. 

De tény, hogy az egészségügyi ellátás elérhetősége is befolyásolhatja az esetek és a halálozások számát.

A fiatalok hajlamosak elhanyagolni a szűrést

– mondta dr. Christopher Flowers, a Texasi Egyetem onkológusa.

Az Egyesült Államokban a vastagbélrákszűrések megkezdésének ajánlott korát nemrég 50-ről 45 évre, míg a mellrákszűrését 50-ről 40-re csökkentették.

Fontos, hogy mind a mellrák, mind a vastagbél- és méhnyakrák jól szűrhető, és a megelőzés kulcsfontosságú!

A korai kialakulású rákos megbetegedések legmagasabb aránya 2019-ben Észak-Amerikában, Óceániában és Nyugat-Európában volt. Az alacsony és közepes jövedelmű országokban főleg a nőket érintette.

Rovatok