Index Vakbarát Hírportál

A NASA nagy bejelentést tett az ufókról, miközben új bolygót fedezne fel az univerzumban

2023. szeptember 14., csütörtök 15:27 | aznap frissítve

A NASA nyilvánosságra hozta az ufókról, vagy ahogy ma hivatalosan nevezik, a megmagyarázhatatlan rendellenes jelenségekről (UAP) szóló nagyszabású jelentés eredményeit.

A NASA nagy bejelentést tett a megmagyarázhatatlan rendellenes jelenségekről. A tájékoztatóra szeptember 14-én, csütörtökön került sor a washingtoni központjukban, melyet élőben is közvetítettek – írja az IFL Science.

Az eredmények egy független csoporttól származnak, amelyet David Spergel asztrofizikus vezet, és amely 16 tudományos, repüléstechnikai és adatszakértőből áll.

A NASA szerint a csoport célja, hogy tudományos szempontból vizsgálja meg a megmagyarázhatatlan rendellenes jelenségeket, és tervet készítsen arra vonatkozóan, hogyan használják fel az adatokat és a tudomány eszközeit ezen jelenségek megértésének előmozdítására.

A tájékoztató előtt mintegy 30 perccel a NASA közzétette a csoport teljes jelentését az interneten, hogy a nagyközönség is elolvashassa.

A NASA nyitottságra, átláthatóságra és tudományos integritásra vonatkozó elveivel összhangban ez a jelentés nyilvánosan is hozzáférhető lesz. A NASA minden adatát a nyilvánosság rendelkezésére bocsátjuk, ezt a kötelezettségünket komolyan vesszük, és könnyen hozzáférhetővé tesszük, hogy bárki megnézhesse vagy tanulmányozhassa

– mondta Daniel Evans, a NASA egyik munkatársa a tanulmány bejelentésekor.

A UAP-k észlelése egykor az összeesküvés-elméletek és a sci-fi birodalmába tartozott, de az amerikai hadsereg által nyilvánosságra hozott számos, nagy horderejű észlelést követően újból legitimitást nyertek.

A nemzetbiztonsági fenyegetés az egyik fő oka annak, hogy az amerikai hatóságok kezdik komolyan venni a UAP-ket, mivel lehetséges, hogy egyes észlelések kísérleti repülőgépek, amelyeket egy külföldi rivális, például Oroszország vagy Kína tesztel. 

A földön kívüli élet is egy másik lehetőség, és bár a NASA minden eshetőségre nyitott, az e heti bejelentés azonban nem arról szólt, hogy bombasztikus bizonyítékot találtak a Földet meglátogató idegen életformákról.

Új bolygó után kutatva

A NASA bejelentésén volt szó arról, hogy kineveznek valakit a UAP-kutatás igazgatójává, de a nevét nem közlik, mivel tényleges fenyegetések érik a csapatot.

Bill Nelson, a NASA igazgatója beszélt arról, hogy az ügynökség egy újabb lakható bolygót szeretne felfedezni az univerzumban, valamit kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy tekintve a csillagok és galaxisok számát az univerzumba, létezhet élet a Földön kívül.

Dan Evans azt fogalmazta meg, hogy szerinte a UAP-k jelenléte komoly aggodalomra ad okot égboltunk biztonságával kapcsolatban, de arra nincs semmi bizonyíték, hogy ezek földönkívüli eredetűek lennének.

Jelenleg korlátozott számú, jó minőségű megfigyelés áll rendelkezésre a UAP-ről, ami lehetetlenné teszi, hogy határozott, tudományos következtetéseket vonjunk le

– tette hozzá a NASA.

A bejelentést itt nézheti meg.

Rovatok