Sok vitát kiváltó etikai és filozófiai kérdés, amiben nincs konszenzus a kutatók között, de nagy valószínűséggel nem érdemes lemondani a gyerekvállalásról, mert hiába is járna ez kevesebb szén-dioxid-kibocsátással, hatása csak nagyon sokára érződne. Annál hamarabb van szükség a változásra.
Az éghajlatváltozás egyértelműen jelen van életünkben, olvadó pólusok, felmelegedő óceánok, éghajlati rekordok. Az idei volt eddig a legmelegebb nyár a Földön, legalábbis amióta mérjük, és ezt valószínűleg jövőre újra leírhatjuk, és utána újra és újra.
2009-ben Paul Murtaugh statisztikus és Michael Schlax klímakutató kiszámította, hogy egyetlen gyermek születése körülbelül 10 ezer tonna szén-dioxid további kibocsátását eredményezné a légkörbe. A gyerekszületéssel valóban egyértelműen nő a légkör szennyezése, ahogy a túlfogyasztással is. 2017-ben egy svéd tanulmány összeszedte, hogy mivel csökkenthető leginkább egyénileg a szén-dioxid-kibocsátás: a vegetáriánus táplálkozással, a közlekedés megváltoztatásával (ne autón és repülőn járjunk) és a kevesebb születésszámmal. Autómentesen évente 2,4 tonna szén-dioxidot spórolunk meg, hús nélkül további 0,8 tonnányit, repkedés nélkül évi 1,6 tonnányi szén-dioxiddal kevesebb kibocsátásunk lehet.
Sok etika- és klímakutató, aktivistacsoport (például a BirthStrike mozgalom és a Population Matters jótékonysági szervezet) azt javasolja, maximum két gyereket vállaljanak a családok, és persze vannak olyanok, akik a mostani körülményekre hivatkozva egyáltalán nem pártolják a gyerekek születését.
A szakemberek szerint a jelenlegi klímaválság miatt át kell gondolni, mi az egyén erkölcsi felelőssége, de a gyerekszületések korlátozása valószínűleg sosem fog pozitív visszhangra találni. Ráadásul a sokgyerekesek (jellemzően etnikai kisebbségek vagy hátrányos helyzetű társadalmi rétegek tagjai) megbélyegzéséhez is vezethet, ahogy Quill R. Kukla filozófus is állítja.
A filozófus szerint ha meg akarjuk szabni a születendő gyermekek számát, akkor a nőket állítjuk célkeresztbe, de az is fontos, hogy ez egy súlyos filozófiai probléma a felelősségről.
Általános nézet szerint csak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, de amit más, azért nem. Vagyis felnőtt gyerekeink tetteiért már nem kell, hogy nekünk legyen lelkiismeret-furdalásunk.
Kiskorú gyermekeink károsanyag-kibocsátására viszont nekünk kell figyelnünk!
A klímatudósok egybehangzó véleménye, hogy a nettó nulla kibocsátás a fő cél, ezt 2050-re vagy legkésőbb 2070-re kellene elérni. És ezt nem a szaporodás korlátozásával tehetjük, mert annak hatásai hosszabb idő után éreztetnék csak hatásukat.
A kibocsátáscsökkentés etikai felelőssége azonban nemcsak az egyének vállán, hanem a társadalmakon, az intézményeken és vállalkozásokon is nyugszik. Ha lenne egy átfogó és kollektív cselekvési terv, ami becélozná a 2050-es nulla kibocsátást, akkor a mai gyermekvállalások alig számítanának. 2050 után pedig már sem a gyerekeknek, sem leszármazottaiknak nem lenne károsanyag-kibocsátásuk. Ez lenne a fontos!
A kérdésnek van azonban egy másik aspektusa is, a különböző márkákkal foglalkozó marketingügynökségek felméréseiből kiderült, sokszor a gyerekek ösztönzik zöldebb és környezetbarátabb életvitelre a családot. A kicsik ugyanis az iskolában tanulnak a klímavédelemről, ott használják a szelektív hulladékgyűjtőket, figyelnek az ikonjaikra – és dicséretes, hogy egyre több sztár és fiatal előadó adja a nevét zöld kampányokhoz.
Vagyis a gyerekek már olyan példaképeket követnek, akik fontosnak tartják bolygónk megóvását, és hirdetik a zöld szemléletet.
Idén világszerte várhatóan több mint 1,7 billió dollárt fektetnek be a tiszta energiatechnológiákba, ami jó út, de még ez sem vezet automatikusan a sikerhez. Mindenkinek szerepe és felelőssége van a bolygó megóvásában.