Kitérő manővereikkel a fényhez is igazodnak, így a nappal is aktív szúnyogok könnyű helyzetben vannak, hiszen látják zsákmányukat – minket. Az éjszakai ragadozók azonban szabálytalan pályákon mozognak és bevetik a meglepetés erejét is. De mégis, mi a trükkjük a kémrepülőgépekhez hasonlóan süvítő moszkitóknak?
Cikázik, mint a villám, majd lepihen a karunkon, és mikor már kárörvendő vigyorral azt hisszük, most elkapjuk a grabancát, ha kell, a karunkon nyomjuk szét egy fájdalmas csapással a piszok vérszívót, akkor a szúnyog megint kereket old és elsüvít a levegőben. De miért ilyen nehéz leütni a kis galádokat?
Fontos kérdés, hiszen nem régen itthon is megjelentek az afrikai tigrisszúnyogok, ezért korlátozta augusztusban az Országos Vérellátó Szolgálat a véradást azoknál, akik legalább egy napig a nyugat-nílusi vírus szempontjából kockázatosnak minősített budapesti kerületekben tartózkodtak. Ahogy az Index is megírta, az ázsiai tigrisszúnyog számos veszélyes patogént hordozhat, de egyelőre csak az Európában őshonosnak számító dalos szúnyogban detektálták a nyugat-nílusi vírust. A betegség Magyarországon már tucatnyi fertőzést okozott.
A szúnyogok menekülési stratégiáit már többször tanulmányozták a kutatók, Antoine Cribellier, a holland Wageningeni Egyetem munkatársa kollégáival a maláriaszúnyogot és az egyiptomi csípőszúnyogot vizsgálta, emberi kéz támadását szimulálták mechanikus légycsapóval. A kamerákkal rögzített szúnyogmozgásokon megfigyelték, hogy amikor egy állat a légycsapó hatókörébe került, támadásba lendült, ezt „védelmi csapásnak” hívták.
A kutatók négy különböző fényviszony között tesztelték a szúnyogok reakcióját, a teljes sötétségtől a félhomályig, hogy meghatározzák a világosság befolyásolta-e és hogyan a szúnyogok menekülési stratégiáját.
A tesztek kimutatták, hogy meglepően sok szúnyog inalt el a légycsapó támadásától: a több mint 10 000 mechanikus attakból csak 8 százalék volt eredményes. A siker azonban a fény intenzitásától függött, mert az éjszakai aktív maláriaszúnyog a sötétben mutatott maximális kitérési teljesítményt, míg az egyiptomi csípőszúnyog nappal volt ügyesebb a lecsapások elkerülésében. Mindkét szúnyogfaj különféle trükköket alkalmazott, amelyek javították az elkerülés esélyét. Ilyenek voltak a sebességváltoztatások és az éles kanyarok.
A napszaktól és az uralkodó fényviszonyoktól is függ, hogy egy szúnyog melyik kikerülési stratégiát alkalmazza.
Az egyiptomi csípőszúnyog általában célzott kitérő manővereket hajt végre, és így lényegesen csökkenti annak a kockázatát, hogy eltalálják. De ehhez látnia kell a veszélyt, és ő napvilágnál tökéletesen manőverezik. Rossz látási viszonyok között, éjszaka a maláriaszúnyog az ügyesebb. Nem éles manővereket alkalmaz, de gyorsan cikázik, sok fordulatos repülést hajt végre, kiszámíthatatlan útvonalakat követ és ezzel megnehezíti, hogy eltaláljuk.
Cribellier a kutatás konzekvenciájaként úgy nyilatkozott, hogy akár éjszaka aktívabb egy szúnyogfaj, akár nappal, viselkedését mindenképp a fény intenzitásához igazítja. Kikerülő manővereik akkor a legeredményesebbek, ha olyan fényviszonyok uralkodnak, amelyek mellett általában vért szívnak.
A vizsgált két szúnyogfaj erősen kedveli az emberi gazdaszervezeteket, és mindkettő halálos betegségek, például malária, sárgaláz, Zika-láz és dengue láz hordozói. Ezért is fontosak a kutatás eredményei: segíthetnek fajspecifikus szúnyoghálók kifejlesztésében vagy a meglévő rendszerek tökéletesítésében.