Index Vakbarát Hírportál

Csodás égi jelenséget láthattak a korán kelők

2023. szeptember 25., hétfő 21:39

Már nem először és remélhetőleg nem is utoljára gyönyörködhettünk sarki fényben Magyarország égboltján.

Ahogy az Időkép is megírta, hétfőn hajnalban különleges színeket láthatott az égen, aki korán kelt, és akinek nem volt felhős lakhelye felett az ég.

Bár hajnalban még az ország nagy része felett borús volt az égbolt, az Időkép két webkamerájának sikerült elcsípnie a különleges égi fényjátékot, a rózsaszín sarki fényt: a Somló-hegyen található dobai és a Szlovákiában működő debrődi kamera is rögzítette a jelenséget. 

Hozzátették: nem ez volt az első eset, hogy hazánkban sarki fényben gyönyörködhettünk, hiszen szeptember 12-én este, nem sokkal 9 óra előtt is rózsaszínben tündöklő sarki fényt láthattak a szemfülesek az északi horizont fölött. Akkor egy fényes meteor is átszelte az eget.

A sarki fényt a Napból érkező töltött részecskéknek a Föld mágneses mezejével létrejövő kölcsönhatása okozza, mikor ütköznek, a részecskék energiája elektromágneses sugárzás formájában felszabadul és ez látható különleges fényként. Azért olyan ritka nálunk, mert általában a Föld mágneses pólusai, sarkai közelében figyelhető meg.

Rovatok