Index Vakbarát Hírportál

Hasít az űrben az indiai űrszonda

2023. október 1., vasárnap 19:07

Fontos mérföldkövet ért el a Nap tanulmányozására indított indiai űrszonda – közölte helyi idő szerint szombat este az ISRO indiai űrkutatási hivatal.

A hindu napistenről elnevezett Aditja–L1 űrszonda elhagyta a Föld vonzáskörét. Az eszköz 920 ezer kilométeres távolságot tett meg, és ezzel útja valamivel több mint felét teljesítette. Az ISRO tájékoztatása szerint ezen a ponton egyik égitest sem gyakorol rá gravitációs hatást, így az Aditja–L1 egyelőre stabil pályán marad.

Az ISRO szerint ez már a második alkalom, hogy India űrszondát tudott a Föld vonzáskörén kívülre küldeni. 2014-ben India első ázsiai államként űrszondát tudott állítani Mars körüli pályára.

Az Aditja–L1 a Földtől körülbelül 1,5 millió kilométerre lévő pontról fogja vizsgálni a Napot. Az űreszköz nagyjából négy hónap múlva éri el a számára kijelölt pályát.

A hét modulból álló űrszonda a Nap külső rétegeit vizsgálja elektromágneses mezőket érzékelő detektoraival. A misszió egyik célja az úgynevezett napszéljelenség jobb megértése, vagyis a megnövekedett naptevékenységből eredő részecske- és sugárzáskitörések tanulmányozása.

A Nap nagyjából 11 éves aktivitási ciklusának a minimuma 2019 decemberében volt, így a legerősebb aktivitású időszak 2024 novembere és 2026 márciusa között várható.

Rovatok