Index Vakbarát Hírportál

Új malária elleni vakcinát fejlesztettek ki

2023. október 2., hétfő 17:57

Egy olcsó, tömegesen előállítható malária elleni oltóanyagot javasolt használatra az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A vakcinát az Oxfordi Egyetem fejlesztette ki.

A malária főként csecsemőket és kisgyermekeket öl. A betegséget egy parazita okozza, amely fertőzött szúnyogok csípésével terjed az emberre. 

Sokkal kifinomultabban működik, mint egy vírus, mivel az emberi testben folyamatosan alakot váltva rejtőzik el az immunrendszerünk elől. Ez megnehezíti, hogy természetes úton immunitást lehessen kialakítani, és nehéz ellene védőoltást kifejleszteni – írja a BBC.

Több mint egy évszázadnyi tudományos erőfeszítésre volt szükség ahhoz, hogy hatékony vakcinát fejlesszenek ki a malária ellen. Majdnem napra pontosan két év telt el azóta, hogy a WHO engedélyezte az első, malária megelőzésére készített vakcinát (RTS,S), most pedig elkészült a második is.

Régen arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy biztonságos és hatékony vakcinánk a malária ellen, most pedig már kettő is van

– mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

Hasonló technológia, de kedvezőbb ár

A WHO szerint a két vakcina hatékonysága nagyon hasonló, és nincs bizonyíték arra, hogy az egyik jobb lenne a másiknál. A legfontosabb különbség azonban az, hogy az Oxfordi Egyetem R21 nevű vakcináját nagy mennyiségben tudják előállítani, továbbá olcsóbb is, hiszen az új R21 vakcina egy adagja 2-4 dollárba kerül majd, ez körülbelül fele az RTS,S árának.

A világ legnagyobb vakcinagyártója, az indiai Serum Institute of India már most

több mint évi 100 millió adag előállítására készül,

és azt tervezi, hogy évi 200 millió adagra növeli a mennyiséget. Az RTS,S-ből eddig csak 18 millió adag készült. A két vakcina hasonló technológiát használ, és a maláriaparazita életciklusának ugyanazt a szakaszát célozza. Az újabb vakcinát azonban könnyebb előállítani.

Több százezer halálos áldozat

2021-ben 247 millió maláriás eset volt, és 619 ezer ember halt meg, többségük öt év alatti gyermek. A malária több mint 95 százaléka Afrikában fordul elő.

A két vakcina széles körű bevezetésével és széles körű elterjesztésével hozzájárulhat a malária megelőzéséhez, és több százezer fiatal életét mentheti meg

– mondta Matshidiso Moeti, a WHO afrikai regionális igazgatója.

Az interneten közzétett, de a szokásos tudományos felülvizsgálati eljáráson még nem átesett adatok azt mutatják, hogy az R21 vakcina 75 százalékban hatékony a betegség megelőzésében azokon a területeken, ahol a malária szezonális.

A malária okozta éves halálozások száma a világjárvány idején nőtt, és még mindig a járvány előtti szint felett van, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy az új eszközök kifejlesztése közben önelégültek legyünk

–  mondta Gareth Jenkins, a Malaria No More UK munkatársa.

Rovatok