Index Vakbarát Hírportál

A kevés eső és a sok szél miatt alacsonyabb lett „Európa teteje”

2023. október 6., péntek 06:51

Európa (talán) legmagasabb hegye, a Mont Blanc 222 centiméterrel lett alacsonyabb az elmúlt két évben a kutatók legutóbbi mérése szerint. Messzemenő következtetéseket azonban nem érdemes levonni mindebből.

A Mont Blanc csúcsának jelenlegi magasságát 4805,59 méterben állapította meg Jean des Garets vezető geológus csapata. A tudós szerint a zsugorodást az okozhatta, hogy idén nyáron kevesebb eső esett, mint a megelőző években.

A délkelet-franciaországi hegy magasságát 2001 óta kétévente megmérik, hogy megpróbálják nyomon követni az éghajlatváltozás hatását az Alpokra.

Des Garets elmondta, hogy a Mont Blanc csúcsának magassága és helyzete folyamatosan változik, és akár ötméteres különbségeket is produkál két mérés között. „A Mont Blanc két év múlva sokkal magasabb lehet” – tette hozzá.

A Mont Blanc magasságának változása alapvetően a csúcson lévő hó és jég mennyiségétől, valamint az időjárástól függ. Ha az utóbbi két évben több csapadék és kevesebb szél lett volna, a csúcs most minden bizonnyal magasabb lenne – olvasható a BBC-n megjelent cikkben.

Mont Blanc eddigi legmagasabb rögzített magassága 4810,90 méter volt 2007-ben.

Hogy mérnek meg egy hegyet?

Jean des Garets húszfős csapata szeptemberben mászott fel az „Európa tetejének” becézett Mont Blanc csúcsára, hogy elvégezzék az esedékes, több napot igénybe vevő mérést.

Az idei alkalom különlegessége az volt, hogy most elsőként használtak drónt a művelethez a csúcs magasságának meghatározására.

A pontos értékhez egy kis vevőkészülékeket ültetnek a hóba, hogy modellezzék a hegy tetején lévő jégsapkaréteget. A vevőkészülékek ezután GPS-jelet bocsátanak ki, amelynek segítségével a kutatók centiméteres pontossággal meg tudják határozni a hegy magasságát.

Rovatok