Index Vakbarát Hírportál

Összegyűltek a Föld bajnokai, okosan is lehet pazarolni

2023. október 10., kedd 09:42

Október 6-án adták át ez E.ON Hungária Csoport a Föld bajnokai pályázatának díjait, amelyekkel összesen 25 millió forint támogatásra lehetett pályázni. A szakmai tudásmegosztó konferencián a győztesek kerekasztal-beszélgetéseken mutatták be a terveket, az indulást. A rendezvény karbonlábnyomát kiszámolják, a meghívottak által kibocsátott szén-dioxid-mennyiséget a tiszaugi élőhelyteremtő programban elültetett fákkal semlegesítik.

Ez év május 1-ig lehetett pályázni az E.ON Hungária Csoport a Föld bajnokai pályázatára iskoláknak, óvodáknak a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, az újrahasznosítás és a biodiverzitás témakörében.

Vigyázz, kész, zöldpályázat!

Aki hírét vette, gőzerővel készült egy vagy több projekttel, ugyanis a cég összesen 25 millió forintot ajánlott fel a nyerteseknek. A háttérgondolat az új generációk ökotudatossá tétele és a környezet bevonása – sok pályázatnál megjelent a szülői támogatás vagy az oktatási intézmény miliőjével való együttműködés. 

A zsűri tagjai között neves ökoszakemberek (Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, Krump Edina környezetkutató, Szomolányi Katalin fenntarthatósági szakértő, Pokorny Lia színésznő, a Holnapra is marad című fenntarthatósági szemléletű receptgyűjtemény szerzője) és Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója is ott volt.

Ahogy Losonczi Gergely, az E.ON Hungária Csoport vállalati kommunikációs vezetője elmondta, a cégnek alapvető érték a környezettudatosság, a fenntarthatóság, ezért már 15 évvel ezelőtt kidolgozták zöldprogramjukat, hogy kisebbek-nagyobbak minél korábban megismerjék a környezettudatosság fontosságát. Például úgy, ahogy a Szekszárdi 1. számú óvoda tette, ők beporzóbarát programmal pályáztak idén, amiben rovarhotel, gilisztafarm, gyógynövényszárító is szerepel. Vagy mint a DNRE Immanuel Otthon és Iskola, ami fogyatékos tanulókkal foglalkozik és egy kertgondozást és papírbrikettek készítését tervezi a pályázati nyereményből – ezeket majd a rászorulóknak adományozzák. Nemcsak környezetvédő, hanem szociálisan is példamutató pályázat.

Lepke, giliszta, papírbrikett, app és bicaj

A pályázók és nyertesek között vidéki óvodák, általános iskolák, fővárosi technikumok, felekezeti gimnáziumok is szerepeltek, a paletta széles volt, ahogy az ötletek is szinte úgy variálódtak, ahogy az oktatási intézmények.

Hallhattunk gilisztafarmos tanösvényről, kerékpárral az óvodába járást támogató, a nagyszülőket is bevonó projektről.

De városi panelparadicsom-nevelés és fogyatékos gyerekek zöldgyakorlata is szerepelt a beadott pályaművek között. Az E.ON elkötelezettségét jelzi, hogy kidolgoztak egy interaktív tananyagot, ami a neten elérhető az iskolák, óvodák számára. A program célja, hogy segítse a pedagógusokat az energiatakarékosság kialakításában, a gyerekek tudásának bővítésében.

Az izgalmas kerekasztal-beszélgetések szüneteiben, mikor helyi termelők zöldtermékeit fogyaszthattuk, az ország minden részéből összesereglett intézményi képviselők, pedagógusok élénk beszélgetéseket folytattak egymással. Így a cég terve, miszerint széles körben szeretné terjeszteni a jó példákat, bevált a szakmai tudásmegosztó napon. A nyertes pályázatok kisfilmjei megnézhetők az E.ON oldalán

Tekernek a töltésért

A középiskolák közül a BGSZC Károlyi Mihály Két tanítási nyelvű közgazdasági technikum 2,4 millió forintot nyert egy 3 fordulós országos környezettudatos verseny szervezésére, de meg kell említeni a pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnáziumot, ami szintén 2,5 millió forint támogatást kapott egy energiatakarékos applikáció készítésére, de az iskola udvarán áramtermelő kerékpárok felállítását is tervezi. Ezek tekerésével a diákok saját maguk tölthetnék fel kütyüiket.

Kilián Balázsné Raics Katalin, a gimnázium fizikatanára elmondta, hogy a gyerekekkel együtt találták ki az applikációt, jelmondatuk: Pazarolj jól!

Ha már mindenképp pazarolni kell, legalább okosan csináljuk!

Az volt a cél, hogy a gyerekekhez közel álljon az otthoni takarékosságra ösztönző app, így ők szerkesztették mémekkel, viccekkel színesítve. Az alkalmazásban pozitív, frappáns üzenetet kaphatnak majd a felhasználók, ha sikerül csökkenteni energiafelhasználásukat.

A projekt most ott tart, hogy a gyerekek arculatot terveztek neki, logót, funkciókat. Az informatika tagozatosaink dolgoznak azon, hogy a telefonra is le lehessen tölteni, de nagy segítség, hogy a műszaki egyetemisták is besegítenek a projektbe.

A terv szerint bárki letöltheti majd, akár külföldről is, és a ciszterciek reményei szerint az ország más tanárai, diákok is illeszthetnének ötleteket, kérdéseket az applikációba.

Az áramtermelő kerékpárról Katalin és kollégái elmondják, hogy az ötlet onnan jött, hogy most nagyon divatos a középiskolások között a kondizás, gyúrás, ez viheti sikerre az áramtermelő biciklit is, aminek elkészítésében az egyik diák nagypapája segít majd. A tervek szerint egy zárt udvari részen lenne, vagy valahol, ahol a gyerekek sokszor áthaladnak, és itt az osztályok akár versenyezhetnének is egymással, hogy ki tölti fel hamarabb a mobilját.

Színes és kreatív ötletekben tehát nem volt hiány az E.ON pályázatán, a fiatalok pedig remélhetőleg hazaviszik a zöldszemléletet és a környezet megóvásának fontosságát.

(Borítókép: E.ON)

Rovatok