Érdemes elolvasni a gyógyszerek és táplálékkiegészítők címkéit is, különben éjjelente ébren fekve azon csodálkozhatunk, hogy miért nem vagyunk fáradtak.
A statisztikák szerint a koffein a világ legkönnyebben hozzáférhető és legszélesebb körben használt legális drogja. Fogyasztásának legfőbb forrása a kávé, és nem meglepő módon a magyar felnőttek viszonylag nagy része kávéfüggő. A koffeinfüggőségtől nehéz megszabadulni, és sokszor veszélyeket vonz magával, komoly elvonási tünetekkel.
A GKID 2022 márciusában készült felmérése szerint a rendszeres kávéfogyasztók 29 százaléka napi egy kávét, mintegy 60 százalékuk pedig naponta 2-3 kávét iszik. Összességében a kutatás alapján kijelenthető, hogy a magyar kávéfogyasztók átlagosan 2 csésze kávét isznak egy nap. Ezzel az egy főre jutó kávémennyiség az Euromonitor szerint 3,1 kg/fő. (Ez a száraz tömegre értendő, azaz a főzés előtti darált, nem pedig a lefőzött kávéra.)
A napi rendszerességgel kávét fogyasztók olyan függőségi viszonyban élnek a kávéval, amelyről nem tudnak lemondani. Ez az oka annak, hogy minden reggel ki tudnak kelni az ágyból, és a kávé egész nap velük van, amikor szükségük van egy kis felpörgetésre.
A koffeinfogyasztás elsődleges célja a fáradtság és az álmosság leküzdése, a szervezet doppingolása, de számos további felhasználási módja is van. A koffein természetben előforduló központi idegrendszeri stimuláns, ezt a drogot leggyakrabban a kávébabból nyerik, de természetes formában előfordul bizonyos teafajtákban és a kakaóbabban is.
A koffein mesterséges, szintetikus úton történő tömeges előállítása egyszerű, karbamid kémiai szintézisével és annak különböző vegyi anyagokkal, például metil-kloriddal és etil-acetáttal való kombinálásával. A szintetikus koffeint a természetesnél magasabb koncentrációval állítják elő, valamint felszívódása is gyorsabb és hatékonyabb.
A közvélekedéssel ellentétben a koffein nem teljesítményfokozó szer, titka az agyban az alvást elősegítő receptorok, az úgynevezett adenozinreceptorok blokkolásában rejlik. Azért képes erre, mert szerkezetileg a koffein nagyon hasonlít az adenozinhoz, ahhoz a molekulához, amely általában ezekhez a receptorokhoz kötődve szabályozza alvásunkat. Amikor a koffeinmolekulák a receptorokhoz kapcsolódnak, az alvást elősegítő hatásmechanizmusok nem aktiválódnak, ami azt jelenti, hogy koffeinfogyasztás közben ébren és éberen maradunk.
A koffein elfogyasztása után gyorsan és teljes mértékben felszívódik a véráramba, a vérben pedig a csúcskoncentrációt 30-45 perc alatt éri el. A koffein a májban dolgozódik fel, és a vizelettel a vesén keresztül gyorsan ürül ki.
A koffein – mérsékelt fogyasztás esetén – része lehet az egészséges napi étrendnek. Az olyan tényezők, mint a koffeinre való érzékenység, a nem, a testsúly és a vele együtt szedett gyógyszerek befolyásolhatják, hogy az egyén mennyi koffeint fogyaszthat naponta. Az egészséges felnőttek naponta maximum 400 milligramm koffeint fogyaszthatnak negatív mellékhatások nélkül, ami körülbelül öt csésze kávét jelent.
Az öt csésze kávé erősségtől függően kb. két kis doboz energiaitalnak felel meg.
Hozzá kell azt is tenni, hogy nagy eltérések vannak abban, hogy az emberek mennyire érzékenyek a koffein hatásaira, illetve milyen gyorsan bontja le szervezetük. Mivel a koffeinnek nincs íze, így sok gyógyszer és táplálékkiegészítő is tartalmazza összetevőként. Érdemes elolvasni a gyógyszerek és táplálékkiegészítők címkéit fogyasztásuk előtt, különben éjjelente ébren feküdve azon csodálkozhatunk, hogy miért nem vagyunk fáradtak.
A koffein nemcsak az italokban található meg, de számos élelmiszer is természetes formájában tartalmazza. Ilyen élelmiszerek például a kakaóbab és így a csokoládé, a kóladió vagy a guarana.
A rendszeres koffeinfogyasztók egy része koffeinhasználati zavarral, függőséggel küzd. Ezt a szerhasználati zavart az általa okozott vagy súlyosbított problémák miatt a koffein használatának csökkentésére vagy ellenőrzésére irányuló tartós vágy jellemzi, az erre irányuló sikertelen erőfeszítésekkel együtt. A koffein megvonása személyenként eltérő tünetekkel járhat. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a fejfájás, a fáradtság, a kimerültség, az ingerlékenység és a koncentrációs nehézség. A függőség és a túlzott koffeinfogyasztás miatt kialakuló alvászavarok megelőzése érdekében érdemes tehát a koffeint mértékkel, az ajánlásoknak megfelelő mennyiségben fogyasztani.
(Borítókép: Svitlana Romadina/Getty Images)