Index Vakbarát Hírportál

A műanyagok és a komposztálás került terítékre Áder János műsorában

2023. november 7., kedd 12:58

Az innováció a vendéglátóiparban nap mint nap felhasznált szennyező műanyag csomagolások kiváltására született, és a fejlesztések ma már ott tartanak, hogy akár egy nap alatt is képesek feldolgozni, komposztálni az élelmiszeripari hulladékot a bioműanyaggal.

Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható, úgynevezett bioműanyag csomagolóanyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának legutóbbi adásában.

Juhász András 2011-ben elkezdett kutatás-fejlesztési munkájában a vendéglátásnak szeretett volna fenntartható megoldásokat találni – környezetbarát és organikus alapanyagokból álló termékeket, leginkább tisztítószereket készíteni. A cégvezető 2013-ban felismerte, hogy a környezeti lábnyomot nagyrészt, mintegy 70 százalékban, a csomagolás teszi ki, úgyhogy elkezdett a bioműanyagokkal kísérletezni. Hat év alatt fejlesztette ki kollégáival a módszert, aminek segítségével sikerült 100 százalékosan bioműanyagba csomagolni tisztítószereiket.

Ennek továbbfejlesztett változata az az idei Planet Budapest Expón is bemutatott csomagolóanyag, amely már élelmiszeripari termékek csomagolására is alkalmas.

Juhász András elmondta, a cég által gyártott és forgalmazott megújuló és karbonsemleges anyagokkal kiválthatók a természeti, környezeti és ezzel összefüggésben egészségügyi károkat is okozó műanyag termékek.

2016 óta már 24–72 óra alatt fel tudják dolgozni, komposztálni az élelmiszer-hulladékot a bioműanyaggal.

Juhász hangsúlyozta, hogy ma, amikor az egész emberiség küzd a globális felmelegedés problémájával, nagyon fontos a tudás, a tapasztalatok átadása. Áder János úgy fogalmazott, a környezetvédelemnek „evidenciának” kell lennie, a fenntarthatóság pedig „a sok kicsi sokra megy” elve alapján is megvalósulhat.

Rovatok