Index Vakbarát Hírportál

Egyre tovább bírják a nők, egyre kevesebb ideig a férfiak

2023. november 20., hétfő 18:38

A különbségek élesednek, 100 éves virgonc nők és 60 évesen legyengült és idejekorán meghaló férfiak. De mi okozza ezt az egyre feltűnőbb differenciát? Mit tehetnének a férfiak, hogy visszaforduljanak rossz számaik, hosszabb életűek legyenek, és hogy segíthetnék őket ebben a nők.

A százéves emberek 90 százaléka nő, akár 110 évig is elélhetnek, de a nőstény emlősök élettartama is átlagosan 18 százalékkal hosszabb, mint a hímeké. Egy 2020-as, a Lyoni Egyetem kutatói által végzett vizsgálatban, aminek magyar résztvevői is voltak, 101 különféle emlős nemek szerinti élethosszát vizsgálták, az eredmény megegyezik az embereknél tapasztaltakkal. Az egyik magyar résztvevő, prof. Liker András szerint a nemek eltérő ivari kromoszómái is befolyásolhatják az emlősök élettartamát, míg a nőstényeknek két X, addig a hímeknek egy X- és egy Y-kromoszómájuk van. Az X-kromoszómán előforduló hátrányos mutációk hatása könnyebben érvényesülhet a hímek esetében, mivel nincs másik X-kromoszómájuk, ami kompenzálhatná a rosszat. A magyar kutatók egyik korábbi vizsgálata az elsők között igazolta ezt a hipotézist.

Okok és magyarázatok

Tehát a nők hosszabb élettartama az állatoknál és az embereknél ugyanúgy megfigyelhető, de mi lehet nagyobb szerencséjük hátterében, és változott-e valamit ennek mértéke és okai? Nos, a szerencse nem biztos, hogy jó szó, mert hiába élnek tovább a nők, egészségük megroggyan az évtizedek alatt előforduló betegségek miatt. Öregszenek tehát ők is, csak könnyebben átvészelik, elviselik a bajokat. Most persze eszünkbe juthat a férfinátha „halálos súlyossága”, hát igen.

A hosszabb életet életmódbeli szokásokkal (dohányzás, alkohol, kábítószer-használat), betegségekkel (a szívbetegségek jellemzően a férfiakat sújtják), az immunrendszerrel és az említett kromoszómákkal is magyarázzák. Amerikai előrejelzések 2010-ben azt mutatták, hogy a nők közel 5 évvel tovább éltek, mint a férfiak, ez a szám 2021-re 6 évre nőtt.

A koronavírus szövődményei miatti elhalálozások a férfiak körében voltak szignifikánsak, feltehetően a társbetegségek, az egészségtelen életmód és a veszélyesebb munkahelyek miatt.

De Amerikában túlnyomórészt férfiak az áldozatai az erőszakos bűncselekményeknek, a kábítószer-túladagolásnak, és az öngyilkosságokat is nagyobb számban követik el ők. A koronavírus-járvány előtt a sérülések, balesetek is jelentősek voltak, ahogy a cukorbetegség és a szívbetegségek növekvő aránya.

2010 és 2021 között újabb okok sorakoztak fel a rövidülő élettartam mögé: a krónikus betegségek és a súlyosbodó mentális zavarok. 

A koronavírus hatásai

A koronavírusra valószínűleg azért voltak fogékonyabbak a férfiak és súlyosbodhattak szimptómáik, mert általános egészségi állapotuk is rosszabb, mint a nőké, több köztük a hajléktalan és az egészségre ártalmas munkát végző – akik például a mezőgazdaságban vagy az építőiparban dolgoznak.

A születéskor várható élettartamban a legjelentősebb változás 2019 és 2021 között következett be, és ez egyértelműen a járvánnyal függ össze.

Brandon Yan, az új elemzés vezető szerzője nyugtalanítónak tartja a tendenciát, elmondta, hogy a teljes várható élettartam a Covid óta a 2019-es 78,8 évről 2021-ben 76,1 évre csökkent. A férfiak átlagos várható élettartama 73,2 évre csökkent ebben az időszakban.  

Sarah Richardson a Harvard Egyetem GenderSci Laboratóriumát vezeti és hangsúlyozza, hogy az eredmények összhangban vannak saját korábbi kutatásaival, amelyek szerint a férfiak, és különösen a fiatalabbak, estek a koronavírus áldozataiul. 

A fiatalon elhunytak pedig befolyásolják a lakosság várható élettartamának statisztikáját.

A nemek közötti különbségeket kicsit kiegyenlíti a férfiak sikeresebb harca a rákkal szemben, és a szomorú tény, hogy egyre több terhességhez vagy a szüléshez kapcsolódó halál következik be az anyák körében az Egyesült Államokban.

Nem szabad elfeledkezni a társadalmi normákról sem, „az igazi férfi nem panaszkodik és nem megy orvoshoz, megoldja a problémáit”.

Donald Miller, a Bostoni Egyetem Közegészségügyi Karának epidemiológusa és az új elemzés társszerzője úgy nyilatkozott, az oltások népszerűsítése, különösen az idősebb férfiak körében, javítaná a várható élettartamot. De vizsgálni kell a kábítószer, az erőszak, az öngyilkosság elleni stratégiákat, amik nagyon lerontják a férfiak élettartam-statisztikáit. A megelőzés, a mentálhigiénés gondozás és az időbeli felismerés sokat javíthatna a helyzeten.

Rovatok