Index Vakbarát Hírportál

Súlyos egészségügyi problémákról árulkodhat, ha túl sokat járunk a vécére

2023. november 26., vasárnap 21:17

Egy pohár vizet iszunk, és már rohanunk a mellékhelyiség felé? Gyanakodjunk, hogy szervezetünk nem dolgozza fel megfelelően a folyadékot, mert túl gyorsan halad át a testünkön.

David Nieman, az Appalache-i Állami Egyetem közegészségügyi professzora és az észak-karolinai kutatóközpont, a Human Performance Lab igazgatója szerint ha csupán vizet iszunk, és gyorsan, két órán belül sürgősen mennünk kell a vécére, akkor gyanakodjunk, hogy a víz nem jól tárolódik a szervezetben.

Mi lehet ennek az oka?

Egyrészt a hőmérséklet, például most, hogy az idő hidegebbre fordult, biztos, hogy többet megyünk a kis szobába. De az is lehet, hogy túl kicsi a hólyagunk, ez azonban edzhető, és így növelhető a folyadékmegtartó képessége. Akár úgy, hogy kicsit visszatartjuk a vizelési ingert.

Cukorbetegség is állhat a gyakori mosdólátogatások hátterében. Ez azonban általában más tünetekkel is jár, például fáradtsággal, fogyással, látási problémákkal és lassú sebgyógyulással. Továbbá

Veseproblémék is okozhatják a gyakori kijárkálást,

vesekövek esetén azonban a gyakori vizelési ingert gyomor- és lágyéktáji fájdalom, hányinger, hányás, láz és hidegrázás is kísérheti.

Az inkontinencia vagy egy húgyúti fertőzés is okozhat vizelési ingert.

Összefoglalva tehát a hátterében lehet:

Úgyhogy ha túl gyorsan ürítjük ki szervezetünkből a vizet, érdemes kivizsgálásra menni, mert lehet, hogy valamilyen komolyabb betegségnek a tünete a szaladgálás.

Rovatok