Index Vakbarát Hírportál

Kutyája nagyobb gourmet lehet, mint gondolja

2023. december 4., hétfő 21:27

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszéke és a francia Symrise Pet Food cég közelmúltban megjelent közös kutatásából kiderült, hogy a kutyák agyában is tetten érhető, hogy milyen ételeket szeretnek.

A kutyák agyában, pontosabban a jutalom feldolgozásáért felelős nucleus caudatusban is tetten érhető, hogy milyen ételt szeretnek igazán és milyet kevésbé – írja az MTI az ELTE közleménye alapján.

A kutatók a viselkedési megfigyeléseket ötvözték a legmodernebb neurális képalkotó eljárásokkal vizsgálatukban, amelynek eredményeit a Scientific Reports című rangos szaklapban jelentették meg.

Mint írják, az emberekhez hasonlóan egyes kutyák válogatósak, míg mások szinte minden ételnek egyformán örülnek.

Ennek ellenére általában az ebeket a kevésbé ízletes falatokkal is lehet motiválni. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a jutalomfalat minősége hatással van-e, és ha igen, milyen hatással van a kutyák motivációjára egy problémamegoldó feladatban, illetve arra, hogy a hatásoknak milyen agyi reprezentációi vannak.

Az első kísérletben húsz családi kutyát tanítottak meg jutalomfalatokat tartalmazó doboz kicsomagolására, amelynek tartalmát el is fogyaszthatták. Ezt követően ugyanezeket a kutyákat arra tréningezték, hogy két különböző hangot összekössenek két különböző minőségű jutalomfalattal:

Ezt követően a kutyák ismét azt a feladatot kapták, hogy csomagoljanak ki egy dobozt, ám közben egyik esetben a finom ételhez, a másik esetben az ehetőhöz kapcsolt hangot hallották. A bontáshoz szükséges időből következtettek a kutatók a kutya motivációs állapotára.

A várakozásoknak megfelelően a kutyák a finom ételhez kapcsolt hang hallatán gyorsabban csomagolták ki a dobozt.

A kutatók második kérdése az volt, hogy a viselkedésben megjelenő motivációs különbség vajon megjelenik-e az agy jutalom feldolgozásával kapcsolatos központjainak egyikében. Az Etológia Tanszéken hosszú évek óta sikeresen folynak funkcionális MRI-vizsgálatok. Bár ebben a mozdulatlan helyzetben természetesen nem lehet őket jutalomfalatokkal kínálni, hogy látni lehessen, miként reagál azokra az agy, az egyes jutalomtípusokkal asszociált hangokat le lehet nekik játszani.

Második lépésben tehát az fMRI-tréningen átesett, gyakorlott 20 kutyának tanították meg a kutatók, hogy összekössék a hangokat a megfelelő ételtípusokkal. A kutyák agyának reakcióját az egyes hangokra az asszociációs tréning előtt és után is megvizsgálták az fMRI-készülékben, főként a jutalmazással kapcsolatos központokra, például a nucleus caudatusra fókuszálva.

Azt találták, hogy a nucleus caudatus a tréning után mindkét hang esetében fokozottabb aktivitást mutatott, ám az agyi válasz a füstölt sonkával társított hangra volt igazán kiemelkedő.

A mi vizsgálatunk volt az első, ahol két különböző minőségű jutalomfalat agyi reprezentációjának különbségeit sikerült kimutatni. Ez rámutat, hogy a nucleus caudatus nem csupán a jutalmazás tényét képes feldolgozni, hanem különbséget tesz a jutalmak minősége között is

– idézi a közlemény Ujfalussy Dorottyát, a vizsgálat vezető kutatóját.

Nagyon érdekes pozitív korrelációt sikerült felfedeznünk a kutyák viselkedése és agyi válasza között. Az ok-okozati összefüggés azonban még mindig kérdéses, hiszen nem tudjuk, hogy az erősebb agyi reakció van a motiváltabb viselkedés hátterében vagy esetleg fordítva. Valószínű, hogy ez a hatás nem egyirányú

– mutat rá a közleményben Laura V. Cuaya, a tanulmány első szerzője.

Rovatok