Index Vakbarát Hírportál

Játékfejlesztői verseny indult a Facebookon

2023. december 13., szerda 13:22

Több évtizedes szünet után, december 8-án újjáalakult a Neumann Társaság HCC, vagyis Homebrew Computer Club (házi számítógépes klub) szakosztálya, és új játékpályázatot írtak ki.

Az eredeti HCC-t még 1975-ben alapították Kaliforniában korai komputerrajongók, itt szerzett inspirációt az első Apple gép megépítéséhez Steve Wozniak és Steve Jobs, az Apple cég két társalapítója is. A HCC később a magyar informatika története kapcsán is kiemelt fontosságú lett, annak hazai úttörője, Simonyi Endre ugyanis az amerikai klubbal együttműködve egyengette a számítástechnika útját a vasfüggöny mögött.

Simonyi Endre nemcsak a klubmozgalmat szervezte meg hazánkban a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság égisze alatt, de saját számítógépet is konstruált – és tapasztalatait az Építsünk számítógépet! című, nagy hatású cikksorozatában osztotta meg 40 évvel ezelőtt. Erőfeszítései eredményeként egy egyedülálló klubmozgalom bontakozott ki Magyarországon, segítve az első házi számítógépek elterjesztését.

A szakosztály új pályázatot írt ki: munkatársai az 1983-ban boltokba került magyar Homelab-3 mikroszámítógépekre várnak újonnan írt játékprogramokat BASIC és gépi kódú kategóriában 2024. március 10-ig. A Neumann Társaság (NJSZT) HCC Szakosztálya mostantól a játékpályázatokon túlmenően tevékenykedtető programokkal és negyedévenkénti találkozókkal is gazdagítani kívánja a retró mikroszámítógépek körüli életet.

A Neumann Társaság közel 2000 négyzetméteres IT-kiállítást üzemeltet Szegeden – és egy virtuális informatikai adattárat is épít. Az új szakosztály a meglévő Informatikatörténeti Fórum közösség mellett, azt támogatva keresi mindazokat, akik élményalapú retró informatikai programokra vágynak.

Az újjáalakult HCC Retró Mikroszámítógépes Szakosztály célkitűzései többek között az eredeti magyar HCC klub és az eredeti NJSZT HCC-szakosztály hagyományainak ápolása, Simonyi Endre emlékének megőrzése, a mikroszámítógépekkel kapcsolatos ismeretterjesztés, replikák építése, rendezvények, kiállítások támogatása, hobbi-számítógépépítéssel kapcsolatos tevékenységek támogatása, informatikatörténeti ismeretterjesztő, örökségvédő tevékenység.

A HCC-szakosztály pályázatot is kiírt: a magyar Homelab-3 mikroszámítógépekre várnak új játékprogramokat BASIC és gépi kódú kategóriában 2024. március 10-ig. Teljesen új játékokkal és korábbi, legendás játékok átirataival, javításaival is lehet indulni a pályázaton – tájékoztatott Papp Péter, a HCC titkára. A pályaműveket elsősorban .wav hangfájl kiterjesztésben várják egy Facebook-csoportba.

Rovatok