Elmélkedés a karácsony körüli kedvességről és önzetlenségről Üveges Anna pszichológussal, aki az empátia neurobiológiai hátterét is felfedi, és arról beszél, miért emelkedhet vagy éppen csökkenhet az ünnep körüli adakozási kedv. Ugyanis meglepő módon mindkettő igaz.
A „ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég, de ha vigyázunk rá, nem alszik ki még” – ez a banálisnak tűnő dalszöveg is szimbolizálhatná azt a 2018-ban publikált norvég kutatást, amelyben az emberek kilenc évre visszamenőleg összegyűjtött adakozási szokásait vizsgálták. A skandináv kutatás szerint karácsony táján átlagosan 14 százalékkal magasabbnak mutatkozik az adakozásra való hajlandóságunk, mint az év többi részében. Pedig milyen jó lenne ezt 365 napon át fenntartani, vagyis énekeljük tovább a fülbemászó dalt: „három napig jók vagyunk, sőt emberségesek, Istenem, hadd legyen egész évben ilyen a világ!”.
Üveges Anna pszichológus, akinek a következő év elején jelenik meg Lelkünk üzenete testünk útjain: a SzomatoDráma-hatásmodell című könyve, az Index kérdésére elmondta, hogy az önzetlen segítségnyújtásra irányuló attitűd (seasonal altruism) kifejezetten az ünnepi periódusra, a karácsony időszakában fokozódó proszociális viselkedésre utal, januárig kitart, de utána csökken.
Több kutatás számol be arról, hogy ebben az időszakban az emocionális és fizikai intimitás, és a közelség iránti igény fokozódik, s ez létrehozhatja bennünk a másikkal való érzelmi együttrezgést, növeli az empátiát. Evidensnek tűnhet, hogy a szeretettel is azonosított karácsony hangulata, a meghitt családi és baráti légkör még inkább fokozza az együttérzést. A kép mégsem teljesen egysíkú, mert ahogy a szakember elárulja: „vannak a korábbiakkal ellentétes következtetésekre jutó kutatások is, például az a nemrégiben megjelent német tanulmány, mely szerint az altruista viselkedés ilyenkor épphogy csökken. Ezek hátterében pedig az egyén önmagával, anyagi helyzetével kapcsolatos szorongása is meghúzódhat”.
A stressz nem meglepő, ha az ünnepekkel együtt járó, kikényszerített költekezésre és társadalmi nyomásra gondolunk. A saját egzisztenciális biztonságunk helyreállítása miatt túlélő üzemmódba kapcsolunk, a szervezetünkben érzelmi és fizikai szinten is elindul egy automatikus stresszválasz a szorongást keltő helyzetre
– jegyezte meg.
A „jól kell teljesíteni” kényszere fokozza a felelősség érzését és az ezzel járó pszichés stresszt, amelynek következtében már nem marad erőnk adakozni – sem érzelmileg, sem anyagilag.
A karácsonyt átható, emelkedettebb hangulati állapotot vizsgáló kutatások közül egy spanyol tanulmányból az derült ki, azoknál, akik rituális és harmonikus családi és/vagy baráti közegben őszintén meg tudják élni a szeretetet és a feltétel nélküli elfogadást, nő a szubjektív jóllét érzése. Ezzel szemben azoknál, akiknél hiányzik a pozitív, megtartó légkör, a társas támogatás, csökken az élettel való elégedettség és a pozitív érzelmek szintje. Ahogy Üveges Anna is mondja,
Ha lehangoltnak érezzük magunkat, akkor kevésbé vagyunk képesek együttérzésre, inkább annak befogadására szomjazunk.
A beleélés lélektanának neurobiológiai hátterét Giacomo Rizzolatti pármai neurobiológus fedezte fel az 1990-es években, mikor leírta a tükörneuronokat, az agy „tükröző idegsejtjeit”. Az érzelmi visszatükrözésért is felelős neuronok nemcsak akkor mutatnak aktivitást, amikor mi hajtunk végre egy cselekvéssort, vagy élünk át egy érzést, hanem akkor is, ha az adott mozdulatsort vagy érzelmet a másikon látjuk, észleljük. „Szerepük lehet a testtartás és a mimika összehangolásában, sőt intuitív képességeink alakulásában is, mert megjósolhatóvá teszik a másik szándékait” – egészíti ki a pszichológus.
Hutchinson kanadai agykutató megfigyelései szerint speciálisan az érzésekre fókuszáló tükörneuronok hálózata van az agy gyrus cingulinak nevezett legfőbb érzelmi központjában, ami az együttérzésért és a fájdalomért felelős terület. Agyi képalkotó eljárásokkal kiderítették, hogy szorongás és félelem jelentkezésekor a tükörneuronok aktivitása gátlódik. És ahogy Üveges is elmondja,
a neurobiológiai kutatások bebizonyították, hogy az érzelmi stressz megnehezíti, hogy empátiával forduljunk a másikhoz.
A proszociális attitűd és az együttérzés a pozitív pólust erősíti bennünk, ami a boldogsághormon szintjének emelkedésében érhető tetten.
Az együttérzés azonban nemcsak a másik felé irányulhat, hanem önmagunk irányába is. Ahogy Üveges Annától megtudtuk:
az együttérzésért felelő tükröző idegsejtek aktivitásában a baba-mama kapcsolat a meghatározó, vagyis az, hogy az arra szenzitív fejlődési periódusban kapott-e a kicsi érzelmi visszatükrözést és megtartást az elsődleges gondozótól.
A saját és mások érzelmeinek azonosításában a babának szüksége van arra, hogy visszatükrözzék, ha ez hiányzik, patológiák alakulhatnak ki (pl. a nárcisztikus személyiségzavar).
Másokkal általában megengedőbbek vagyunk a negatív érzéseket illetően, mint magunkkal, ebben szerepe lehet a neveltetésünk során belénk ivódott önkritikus belső monológoknak is. Ahogy a fiatal pszichológusnő kifejtette, az epigenetika (amely a gének és a környezet kölcsönhatásának kutatásával foglalkozik) rávilágított a környezeti behatások fontosságára az egymás és önmagunk iránti együttérzés kialakulásával kapcsolatban is.
De fontos, hogy ne nyomjuk el a negatív érzéseinket sem! Ha ugyanis nem adunk nekik teret, akkor a pozitívak áramlását is meggátoljuk.
Pedig nem szabad leválasztani magunkról a rossz érzéseket vagy a betegségeket, ezek is hozzánk tartoznak. A szakember szerint az empátia kihalása ahhoz a megjátszott boldogsághoz is kapcsolható, amit korunk kultúrája megkövetel. Jól kell lenni, ehhez pedig a materialista javak felhalmozása nagyban hozzájárul – de a legszomorúbb, hogy „általános elembertelenedésben, elidegenedésben és lelki fáradtságban szenved kultúránk az érzelmeinkre és az önmagunkra szánt idő lecsökkenése miatt”. És hogy mégis mi aranyozhatja be a karácsonyt a pszichológus szerint?
A binswangeri filozófiából ismert »megszentelt figyelem«, az egymásra figyelésnek az az elmélyültsége és minősége, amelyben nem a másik problémájának megoldására vagy tanácsadásra törekszünk, hanem teret adunk neki, hogy megnyilvánulhasson, és ebben csak jelen vagyunk vele
– jegyezte meg.
Míg az adakozással kapcsolatban úgy véli, adjunk, ha van lehetőségünk, de ha önazonosan együtt érzőek tudunk lenni, már sokat tettünk a másik boldogságáért, és a meghitt ünnepért.
(Borítókép: Üveges Anna pszichológus. Fotó: Németh Kata / Index)