A kutatók évtizedekig azt hitték, a falon kinövő természetes organizmusok rongálják a műemlék értékű építmény anyagát. Egy új vizsgálat szerint azonban éppen ezek a szerves matériák járulnak hozzá a leginkább szerkezetének megóvásához.
A világ legnagyobb ember alkotta építménye a 21 000 kilométer hosszú kínai nagy fal közel 2000 évig épült az ország északi részén, hogy a nomád törzseket távol tartsa a birodalomtól. Az építés során több tízezer ember halt meg, testüket állítólag beépítették a szerkezetbe, ezért is hívják „A könnyek falának”, de a morbid gondolat, miszerint ők lennének a fal kötőanyagai, nem állja meg a helyét. Ami a természeti erőkkel szemben leginkább ellenállóvá teszi a világűrből mégsem látható nyúlványt, az a moha és zuzmó.
Csin Si Huang császár Kr. e. 221 környékén indította el a meglévő határ menti erődök összekapcsolásának projektjét, aminek ügyét a későbbi uralkodók is a magukénak érezték, tovább bővítették, jelzőtornyokkal erősítették meg. Mai formáját körülbelül az 1300-as évekre nyerte el.
A fal ugyan nem működött tökéletesen, egy szervezettebb támadás bármelyik szakaszán áttörhetett, de mégis, segítségével könnyebb volt felkészülni az ellenséges inváziókra, vagy mozgósítani a csapatokat. Egy, a fal történetéről szóló könyv szerint 1428-ban nagy győzelemhez segítette a kínaiakat, mikor a mongol seregeket a falhoz szorították és nem hagytak nekik menekülési útvonalat. De nem nyújtott védelmet a nomád mandzsuk ellen, akik megdöntötték a Mingek uralmát, és saját dinasztiájukat, a Csinget ültették a trónra, ennek tagjai 1911-ig uralkodtak.
A falat a 19. században sokan átkozták és kimondottan ostobaságnak tartották nem elég hatékony védelme miatt, később a császár birodalmi elnyomásának jelképe lett, mert évtizedeken keresztül kötelezték az embereket (nem feltétlenül csak építőmunkásokat), hogy dolgozzanak a restaurálásán. De mégis, Kína egyik legerősebb szimbólumává vált, ami turisták tömegeit vonzza ma is.
1912-ben a nacionalista forradalom letaszította trónjáról az utolsó Csing császárt, majd létrejött a köztársaság. Az új politikai trend a sokféle kultúrájú országnak egységes szimbólumokat keresett a nagy kínai identitás erősítésére, ezek egyike lett a fal. 1949-ben Mao Ce-tung jelentette be a Kínai Népköztársaság kikiáltását, és a kommunisták narratívája passzolt a fal szimbólumához – az erő, az egység jelképe lett.
A nagy fal döngölt földből álló szerkezetét károsítja a szél, a csapadék, a szárazság, a fagy és az olvadás. Ezek a rongáló hatások okozzák a repedéseket, a szétesést, de akár a teljes összeomláshoz is vezethetnek egyszer, ráadásul a klímaváltozás sem könnyíti meg állapotának megőrzését. Ma már csak 5,8 százalékára mondhatjuk, hogy jó állapotban van, több mint a fele eltűnt vagy gyalázatos kondíciókban rogyadozik.
A tudósok évtizedekig vallották, hogy a falon természetesen kibújó növényeket és mikroélőlényeket el kell távolítani, mert a gyökereik és a biológiai eróziójuk pusztítólag hat a falra, de az újabb vizsgálatok ezt megkérdőjelezték. Úgy tűnik, a szárazságtűrő növények épphogy természetes módon védenek a rongálódás ellen, ahogy ezt egy Science Advancesben megjelent tanulmány is kimutatta.
Az ókorban kezdődött építkezés során döngölt földdel, vagyis föld és kavics keverékével tapasztották a falat, ami szerves anyagként segítette a mohák, zuzmók szaporodását.
A fal szilárdságának és integritásának tesztelésére a kutatók nyolc különböző részen gyűjtöttek mintákat, amiknek majdnem 70 százaléka volt moha- vagy/és zuzmótartalmú, a helyszínen és a laboratóriumban is megmérték a minták mechanikai szilárdságát és talajstabilitását, és összehasonlították ezeket az adatokat a csak döngölt földet tartalmazó falrészekkel. Kiderült, hogy a mohát, zuzmót tartalmazó minták néha háromszor erősebbek voltak, mint az ezt nélkülözők. A csupasz döngölt földhöz képest a biokéreggel borított részek porozitása, víztartó képessége, erodálhatósága és sótartalma 2–48 százalékkal csökkent, miközben 37–321 százalékkal nőtt a nyomószilárdság, a behatolási ellenállás és az aggregátum stabilitása.
A kutatás szerint a magyarázat a cianobaktériumokban (más néven kékmoszatok) keresendő, ezek bakteriális szerveződésűek, sejtjeik sejtmag nélküliek, és a legősibb fotoszintetizáló szervezetek. Olyan anyagokat választanak ki, amik képesek szorosan kötődni a földhöz és cementszerűvé stabilizálják a szerkezetet.
A biológiai szálak és talajrétegek összefüggő hálózatot alkotnak erős mechanikai szilárdsággal és stabilitással a külső erózióval szemben.
A biokéreg védőfunkciója ennek jellemzőitől, az éghajlati viszonyoktól és a szerkezet típusától függ.
(Borítókép: Kevin Frayer / Getty Images Hungary)