Index Vakbarát Hírportál

Először pusztult el jegesmedve madárinfluenza miatt

2024. január 2., kedd 08:12

Még tavaly októberben találtak egy elpusztult jegesmedvét az alaszkai Utqiagvik közelében, ám az csak hónapokkal később derült ki, mi okozta a halálát.

Az Alaska Beacon információi szerint egy jegesmedvével sem fordult még elő az, ami azzal a példánnyal, amelyre tavaly októberben bukkantak rá Alaszkában.

Az elhullott állatot az Egyesült Államok legészakibb települése, Utqiagvik környékén találták meg, majd azt kezdték vizsgálni, minek a következtében veszthette életét. December 6-án Alaszka állam állatorvosa, dr. Bob Gerlach megerősítette, hogy madárinfluenzában pusztult el, ami az első feljegyzett eset a veszélyeztetett faj esetében. Ahogy Gerlach kiemelte, a történteket jelenteniük kellett az Állategészségügyi Világszervezetnek.

Az állatorvos elmondása szerint a jegesmedvék általában fókát esznek, így az állat valószínűleg úgy fertőződhetett meg madárinfluenzával, hogy megevett egy elhullott madarat. Ugyanakkor megjegyezte, a betegség természete miatt akár úgy is elkaphatta azt, hogy nem ette meg a madarat. 

Ha egy madár elpusztul a betegség miatt, különösen, ha hideg környezetben van, a vírus egy ideig fennmaradhat

– jelentette ki. 

Bár a madárinfluenza nem jelent túl nagy veszélyt az emberekre nézve, a vadon élő madarak és baromfiállományok között csak úgy burjánzik a vírus szerte a világon, ami súlyos betegségekkel és megemelkedett elhullással jár.

Mint megírtuk, novemberben több vármegyében is igazolták a madárinfluenzát Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület becslései szerint 10–20 ezer közötti lehet azoknak a daruknak a száma, amik elpusztulhattak a betegségben.

Rovatok