Az örök kérdés, ami mindig egymásnak ugrasztja a macska- és kutyatulajdonosokat, hogy melyik szereti jobban az embert, melyik képes jobban kötődni. A kutyák szemmel láthatóan sugározzák érzelmeiket az ember felé, a macska nem ilyen nyílt, de új megfigyelések azt támasztják alá, igenis kötődik, csak persze hagyják békén.
Bár a macskatulajdonosok között sok olyan ember van, aki rajongásig szereti bajszos kis szőrmókját, ez az érzés a sztereotípia szerint nem feltétlenül kölcsönös, vagy legalábbis nem annyira, mint a kutyák részéről. A kutyákra általában hűséges társként gondolunk, míg a macskákra csak az embereket kihasználó, önző és túlságosan is öntudatos lényként. De vajon igaz ez a sematikus megállapítás?
Több tanulmány is bizonyította, hogy a macskák nem ugyanúgy ragaszkodnak hozzánk és szeretnek minket, mint ellenségeik, az ebek, és sok macska viselkedése arra készteti az embert, hogy még mi dolgozzunk a szeretetükért. Új kutatások alapján úgy tűnik, mégis szeretnek minket, egy kicsit legalábbis. Persze nehéz megállapítani, hogy mit is éreznek, gondolnak, hiszen közel 300 arckifejezésük van. Ezek közül több a barátságos (45 százalék), kevesebb az agresszív (37 százalék), és volt 18 százaléknyi nehezen meghatározható is.
A BBC Cats vs. Dogs című dokumentumfilmje számára készítettek egy tanulmányt, melyben az idegtudósok 10 macska és kutya nyálából vettek mintát, és kiderült, simogatásuk után a macskáknál ugyanúgy megemelkedett az oxitocin, vagyis a boldogsághormon szintje, mint a kutyáknál, de mennyisége sokkal magasabb volt a kutyákban, átlagosan 57,2 százalékkal nőtt, míg a macskáknál mindössze 12 százalékkal. Ez azért némileg alátámasztja azt a Garfield-attitűdöt, miszerint „csináld, ha akarod, nekem mindegy”, ami sokszor cicáink pofájára van írva simogatásuk közben is.
Egy 2021-es tanulmányban az etológusok azt vizsgálták, mennyire tartózkodó a macska az emberrel szemben, és meglepő eredményre jutottak: nem annyira, mint ahogy az látszik. A macskák igenis szoros érzelmi kapcsolatot alakítanak ki az emberekkel, csak erről nincs sok információnk, mert nem olyan látványos, mint a kutyák farokcsóváló, vigyorgó, körbe-körbepörgő boldogsága. Daniel Mills, a tanulmány szerzője, a Lincoln Egyetem etológusa legalábbis így nyilatkozott:
Összetett szociális kapcsolat van a macska és tulajdonosa között, ami a két fél dinamikájától és személyiségjegyeitől függhet.
A tanulmány szerzői 3994 macskatulajdonost interjúvoltak meg, és 5 eltérő kapcsolatfajtát azonosítottak a gazdák és a macskák között.
Az eredmények meglehetősen vegyesek voltak, a vizsgált kapcsolatok fele szoros volt komoly érzelmi befektetéssel, a másik fele jellemzően távolságtartó viszonynak bizonyult. Tehát igenis komoly érzelmi kötelék lehet a macska és gazdája között, már csak azért is, mert sok időt töltenek együtt. Nem összehasonlítható a kötődés a kutyákéval, főleg, ha felnőtt macskákról van szó, de azért megvan. A vizsgálat szerint a macskák tehát képesek társas kapcsolatok kialakítására az emberekkel, de ez a tulajdonos érzelmeitől is függ, és attól, biztosítja-e a szükséges függetlenséget az állatnak. Itt tehát a gazdáknak komoly erőfeszítéseket kell tenni, hogy működjön a kapcsolat, a kutyáknál ez valahogy természetesebb.
Miből is lehetne következtetni a cica érzelmeire? Például a vérnyomásából, ez ugyanis megnőtt, amikor ismerőssel találkoztak. A megnövekedett pulzusszám jelenthet izgatottságot, vagy azt, hogy az állat a baráttól jutalomra számít – na, épp ezt az érdekmacskaképet próbáljuk cáfolni.
A gazda-macska kapcsolat attól függ, hogy az ember mennyi érzelmet visz bele, mennyire szociális az adott macska, milyen a személyisége, milyen az élettere (kinti vagy benti). A macskák azokat az embereket szeretik, akik megértik őket, jelzéseiket, nem korlátozzák életterüket, nem telepednek rájuk, nem akarnak kikényszeríteni belőlük jelzéseket. Ha mégis ez történik, ellenségessé válnak.
Ennek és óriási függetlenségvágyuknak az is lehet a magyarázata, hogy sokkal később háziasította az ember, mint a kutyákat. Sőt, olyan hipotézis is létezik, miszerint a macskák magukat háziasították 10 ezer éve, és úgy szerettették meg fajukat az emberrel, hogy nagy hasznukra váltak a gabonát pusztító rágcsálók levadászásával.