Különös, de a csimpánzoknál ugyanolyan hormonális változások jelentkeznek a nőstényeknél, mint az embereknél, és a termékenység visszaszorulása sem akadálya a hosszú életnek. Evolúciós rejtély ez, ahogy az is, feltalálták-e már a fogkefét 30 millió évvel ezelőtt élt őseink.
Azt hihetnénk, az evolúció áll minden mögött, és az egyre jobb és praktikusabb célból történő kiválasztódás, de még mindig rengeteg a „miért” a fejlődés idővonalán. Ilyen „miért” szakadt fel a tudósokból tavaly októberben, mikor publikálták a kelet-afrikai erdőkben élő nőstény csimpánzok menopauzájának jelenségét. De „miért” követte azt a decemberi tanulmányt is, amelyben azt taglalták, körülbelül 30 millió évvel ezelőtt élt főemlős őseink fogazata gyümölcsevésre volt beállítva.
Eddig csak embereknél és öt bálnafajnál dokumentáltak hormonális változáson, vagyis menopauzán áteső nőstényeket, amelyek hosszú életet élnek meg. Ennek az evolúciós haszna? Rejtély a javából! A felfedezés viszont az emberek és a csimpánzok közötti szoros genetikai kapcsolatot tükrözi, mindkét faj hajlamosabb a szaporodás utáni túlélésre, mint a többi emberszabású majom.
Magyarázat lehet, hogy egyes nőstény csimpánzok termelékenysége hasonló korban ér véget, mint az embereké. Az ugandai Kibale Nemzeti Parkban található vadon élő csimpánzok termékenysége 30 éves kor után csökkent, és nem is szültek 50 éves koruk után. De akkor miért élnek olyan sokáig?
Biztos nem azért, mert fontos szerepet töltenek be késői éveikben a család támogatásában – mint az embereknél a nagymamák. A nőstény csimpánzok ugyanis serdülőkorukban új közösségekbe költöznek otthonaikból, a nagymama csimpánzok tehát nincsenek jelen az unokák életében. De lehet, hogy az idősebb nőstény csimpánzok a csoport túléléséhez szükséges tapasztalattal és tudással rendelkeznek, és emiatt van rájuk szükség, vagy egyszerűen ezeknek a csimpánzoknak olyan kedvezőek az életkörülményei, hogy minden funkció nélkül egyszerűen tovább tudnak élni a nőstények is? Nincsenek fertőzések, fakitermelés, vad ellenségek – ezen az ugandai parkterületen legalábbis.
Körülbelül 30 millió évvel ezelőtt élt emberszabású őseinkről is érdekességek derültek ki a napokban. Antropológusok elemezték az egyiptomi Fajjúm-oázisból származó, körülbelül 29-35 millió éves fosszíliákat, amelyek abból az időből származnak, amikor még élt a majmok és az emberek utolsó közös őse. Több mint 400 fogat elemeztek a kutatók, hogy megértsék, hogyan táplálkoztak őseink, milyen fogbetegségek gyötörték őket.
Az egyiptomi leletek a késő eocéntől a korai oligocénig terjednek, és öt főemlősnemzetséghez tartoznak: köztük vannak a Propliopithecus, Apidium és Aegyptopithecus példányai is. A fogazati analízis azt mutatta, hogy ezeknek az ősi majmoknak a gyümölcsök voltak a domináns táplálékforrásaik, bár a keményebb magvak és diófélék is szerepeltek bizonyos csoportok étlapján.
Az új-zélandi Otago Egyetem kutatói vizsgálták meg a fogak szabad szemmel látható töréseit, és feljegyezték a hibák súlyosságát és helyzetét. Csupán 21 fognál találtak sérülést és ezeknek is csak 5 százaléka tört ki. Ez arra utal, hogy a fogkefét (elvileg) hírből sem ismerő állatok többnyire puha táplálékon éltek, ami nem károsította fogaikat. Két Propliopithecus egyed fogain, ami a mai gibbonokra hasonlító állat volt, üregek voltak, vagyis fogaik szuvasodhattak a túl lágy és túl édes tápláléktól, azaz a gyümölcstől.
Ez alapján úgy tűnik, a főemlősök étrendje csak később vált változatossá, idő kellett ahhoz, hogy a keményebb dióféléket, magvakat is beépítsék étrendjükbe.
A fogak alakját és kopását elemző korábbi munkák azt sugallták, hogy az Apidium és az Aegyptopithecus inkább evett kemény táplálékot. A fogak formája arról is árulkodik, levél- vagy gyümölcsalapú étrenden volt-e az állat, de az apró károsodások inkább csak arra utalnak, mivel táplálkozott élete utolsó heteiben vagy hónapjaiban, a komolyabb sérülések – kopások például – akár évekig eltarthatnak, úgyhogy valami tartósabban fogyasztott étrend hibáztatható.
Lehetséges, hogy az ősi főemlősök gyümölcsöt ettek, és kemény diók, magvak elrágására is alkalmas fogaik nem is a rágás célját szolgálták. Vagy ettek ugyan kemény dolgokat, csak valami okból mégsem károsodtak olyan nagy mértékben a rágószerveik – mégis feltalálták a fogkefét? Ezek ugyanolyan kínzó kérdések, mint a termékenység lezárultával is hosszú életet megérő majomnőstények egzisztenciáját firtatók.