A húrok valószínűleg az ősrobbanás óta ott lapulnak az univerzum sötétjében. Ha azonban szétszakadnak, komoly rezgéseket produkálhatnak majd.
A csillagászok feltételezései szerint az űrben lezajló állapotváltozások hozták létre a kozmikus húrokat az ősrobbanáskor, amikor az univerzum tágult, a nagy energiájú, forró plazma lehűlt, de a magasabb és alacsonyabb hőmérsékletű területek érintkezésénél az összekapcsolás megszakadt, és létrejöttek a szabálytalanságok, a kozmikus húrok.
Ezek a szabálytalanságok, avagy hibák magyarázhatják a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást, ami az egész világegyetemet kitölti, ez a háttérsugárzás pedig az ősrobbanás bizonyítéka.
A kozmológusok általában a víz fagyásával szokták párhuzamba állítani a húrok létrejöttét: olyan rendellenességek ezek, mint a jégrepedések. A húrok egy protonnál is vékonyabbak, viszont nagyon sűrűek, néhány kilométernyi húr olyan tömeggel rendelkezhet, mint maga a Föld.
2009-ben a PAMELA (Payload for Antimatter Matter Exploration and Light-Nuclei Astrophysics) űrszonda az űrbeli szokásos sugárzáson kívül nagy erejű pozitronhullámot (antielektron-hullám) észlelt. Ez úgy jöhetett létre, hogy a kozmikus húrok bizonyos szakaszai leszakadtak, új húrokat hoztak létre, de ezek összeomlottak, és nagy mennyiségű pozitront bocsátottak ki.
De vannak olyan hipotézisek is, amelyek szerint az ősrobbanás óta létező húrok stabilak és elszakíthatatlanok. Mégsem tapasztaltuk meg még rezgéseiket, ami például akkor történhetne, ha metszenék egymást, és a részecskék, a sugárzások beindulnának.
A KORAI UNIVERZUM SZÁMOS MODELLJE ELŐRE JELZI A KOZMIKUS HÚROK LÉTEZÉSÉT, DE HA VALÓBAN OTT VOLTAK EZEK A HÚROK AZ ŐSROBBANÁS IDEJÉN, HOVA TŰNTEK MOSTANRA? és valóban eltűntek-e?
A fény egy kozmikus húr közelében felhasad, így ha véletlenül egy távoli galaxisra esik a látóterünkben, akkor annak a galaxisnak a képe ketté válik. Ezt észlelhették 2023 szeptemberében, amikor találtak egy furcsa galaxispárt, ami bizonyíthatja az univerzum gyűrődéseit. A két galaxis valószínűleg csak úgy tűnik, mintha két különálló objektum lenne, de igazából a fény megkettőződése okozza a káprázatot. Ezt pedig a köztünk és a galaxis között lévő kozmikus húr idézhette elő gravitációs lencse létrehozásával.
A japán Kavli Univerzum Fizikai és Matematikai Intézetének kutatói által vezetett új tanulmány szerint a kozmikus húrok talán nem olyan stabilak, mint gondoltuk. Állapotukra inkább a fizikában metastabilként ismert szerveződés lehet jellemző, vagyis egyensúlyi helyzetük egy nagyobb zavar, kitérés hatására labilissá válik, és új elrendezésre kényszerül.
A japán kutatók szerint más entitások, például mágneses monopólusok destabilizálhatják a kozmikus húrt. Ilyen mágneses monopólusok jöhettek létre az univerzum korai időszakában, sajátos tulajdonságuk az, hogy bennük az északi és déli pólusok nincsenek párban, egymástól függetlenül mozognak, nem úgy, mint a normál mágnesben, amiben még atomi szinten is elválaszthatatlanul megvan a kétpólusosság.
A kozmikus húrok közelében lehetnek monopólusok antimonopólusokkal, ezek megsemmisítik egymást, és az ebből a folyamatból felszabaduló energia kettévághat egy kozmikus húrt. Ekkor elindul egy destabilizációs folyamat, a kozmikus húr pedig rezegve-vibrálva feloldódik a világegyetemben, ami gravitációs hullámok születéséhez vezet. Ez pedig igazán megrezegtetheti az univerzumot.