A technológia megválaszolhatja, van-e élet a Marson vagy az Enceladuson. Analitikus, hőlebontó analíziseivel nagy segítség lehet az idegen civilizációk kutatásában és akár abban is, hogy a Föld 2371 előtt elérje az egyes típusú civilizációs állapotot.
Asztrofizikusok állítják, hogy univerzumunk nem a legalkalmasabb az életre, sőt alig kompatibilis vele, csoda, hogy a paraméterek véletlen összejátszása és kombinációja miatt kialakulhatott Földünkön. Talán ezért nem találkoztunk még idegen létformákkal, vagy azért, amit Stephen Hawking mondott:
Egy tréfásnak szánt, de valójában morbid megjegyzés szerint azért nem tudtunk mindeddig kapcsolatba lépni a földönkívüliekkel, mert amikor valamely civilizáció eléri a mi mostani fejlettségi szintünket, akkor instabillá válik, és elpusztítja önmagát.
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban alig fél éve közzétett kutatásban tudósok egy csoportja bejelentett egy új technikát, amely képes mintát venni egy anyagból, betáplálni egy gépi tanulási algoritmusba és 90 százalékos pontossággal kideríteni, hogy az anyag élő szervezetből származik-e. Ez persze óriási segítség lenne, ha életet keresünk például a Marson vagy egyéb helyeken a világűrben.
A technika csírái már megvoltak 46 évvel ezelőtt a Marson landolt Viking leszállóegységein. Tömegspektrometriát használtak, és hővel lebontották az anyag kémiai komponenseit, hogy meghatározzák, milyen vegyszerek vannak benne. De 1978-ban még korlátozottak voltak az adatok részletesebb felbontásai, és nem állt rendelkezésre még az AI az algoritmusokkal.
Az új technológia végre választ adhat arra, hogy van-e élet a Marson, az Európán vagy a Szaturnusz egyik holdján, az Enceladuson, amelynek felszínét vastag jégpáncél borítja. A hipotézisek szerint ez alatt mély óceán lehet, ez rejti a hold kőzetmagját.
Ha más körülmények között, de keletkezett itt élet, vagy máshol, akkor is a földihez hasonló szabályok szerint fog működni.
A Szaturnusz legnagyobb holdján, a Titánon a víz keményre fagyott, ez az egyetlen égitest a Naprendszerben, ahol szénhidrogénfolyók és etán-metán tavak találhatók. Az AI technológiájával könnyű lenne elemezni, van-e itt élet: a Titán egy mintáját elégetnék, a spektrométer analizálná, és az algoritmus két kategóriába sorolná. Vagy olyan anyag, amiről tudjuk, hogy előfordul a természetben, vagy olyan, ami a mi világunkban anomáliának tekinthető. Ez utóbbiaknál is lehet találni biológiai markereket.
A közelmúltban a James Webb űrteleszkóp egy dimetil-szulfid nevű vegyület nyomait észlelhette a Földtől 124 fényévre található K2–18b exobolygón. Ez a bolygó nem nagyon hasonlít semmihez, ami a Naprendszerünkben van, de felszíne óceáni lehet, erre utal a metán és a szén-dioxid. A Földön a dimetil-szulfidot elsősorban a fitoplankton állítja elő.
Lehet, hogy az élet gyakori az univerzumban, de lehet, hogy nem. Jelenleg semmi bizonyítékunk nincs a Földön kívül létező életre, így csak találgathatunk. Ráadásul az élet még kevés is, kell az intelligencia is a kapcsolódáshoz, de ez még az életnél is ritkább lehet. A kifinomult intelligencia pedig még inkább.
A Nyikolaj Kardasev által 1964-ben felállított Kardasev-skála érzékelteti a fajok különböző fejlettségi szintjeit, úgy osztályozza a civilizációkat, hogy milyen hatékonysággal képesek a kozmosz energiáit hasznosítani. Egy egyes típusú civilizáció a bolygó teljes napenergiáját felhasználja. Egy kettes az adott rendszer csillagának a teljes energiáját felhasználhatja, de a hármas! Az már galaktikus szinten képes az energia hasznosítására. Mi még az egyes szinten sem vagyunk, de egy 2022-es tanulmányban a kutatók arra jutottak, hogy 2371-re sikerülhet a jelenlegi fejlődési ütemmel számolva. De ha egy idegen és a miénknél fejlettebb technológia hatna ránk, az meggyorsíthatná a folyamatot. Persze valami egyéb vissza is vethetné. A mesterséges intelligencia mindenesetre nagy segítség lehet az elérésében.