A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a jégtakarók változékonyságáról és azok szélsőséges olvadási eseményeiről nemcsak a ma megfigyelhető rövidebb távú változások tanulmányozásával szerezhetünk kulcsfontosságú információkat, hanem a jégtakarók viselkedésének hosszabb távú vizsgálatával is. A kutatás hangsúlyozza a jég-légkör-óceán kölcsönhatások éves, évtizedestől az évezredekig terjedő időskálán való tanulmányozásának fontosságát.

A dr. Topál által vezetett szekció a légkör által vezérelt jégolvadási folyamatok jobb megértését hangsúlyozza. Dániel szerint a grönlandi és az antarktiszi jégtakarók felett megfigyelt felmelegedési folyamatok pontos fizikáját a modern globális éghajlati modellek nem pontosan szimulálják, ez pedig súlyosan befolyásolja a globális tengerszint-emelkedés jövőbeli prognózisait.

A jégtömeg jövőbeli változásainak előrejelzését javíthatnánk azzal, ha a szimulált jég-légkör kölcsönhatásokat kijavítjuk, de ez a feladat továbbra is nagy kihívást jelent.

Az, hogy észrevették ezt a problémát, az első lépés ahhoz, hogy csökkenteni tudják a kapcsolódó előrejelzési bizonytalanságokat, mondta a kutató. A műszeres mérési kampányok kiterjesztését és a modellek célzott kiértékelését egyaránt ösztönzik.

Edward Hanna, a kutatás brit vezető szerzője hozzátette, az antarktiszi és grönlandi jégtakarók éghajlatváltozás miatti változásai döntő fontosságúak a jövőbeli tengerszint emelkedés mértékét illetően. A jégtakarók tömegvesztése nem egy egyszerű, egységes válasz az éghajlat felmelegedésére, hanem például rövid távú (jellemzően néhány napos) extrém olvadási események, valamint a part menti jégtáblák katasztrofális leszakadása, amely relatíve gyorsan bekövetkezhet, és egyszerre nagy mennyiségű jeget juttat az óceánba. A jégtakaró változékonyságának mintázatai, folyamatai és hatásai azonban a napoktól az évezredekig terjedő különböző időskálákon nem elég pontosan ismertek. Az egyszerre több időskálán történő változékonyság figyelmen kívül hagyása pedig torz előrejelzéseket eredményezhet.