Új időszaki kiállítást mutat be az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány (ITMA) az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával március 8-tól május 1-ig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, majd május második felétől Budapesten, a Neumann Társaság Báthori utcai székházában lesz látható.
A kiállítás a magyar középiskolai informatikaoktatás történetéből nyújt egy áttekintést, fókuszban azzal az időszakkal, az 1980-as évek első felével, amikor kormányzati program keretében kezdték ellátni a hazai iskolákat számítógépekkel. Az ITMA szegedi gyűjteményéből és a Neumann Társaságszegedi Informatika Történeti Kiállításából származó muzeális értékű számítógépeket, kazettákat, szoftvereket, dokumentumokat láthatunk a kiállításon az iskolai számítástechnika hőskorából.
A tablókon nagy informatikatanárokról, példaképekről is olvashatunk, köztük Kovács Mihály piarista tanárról és Vincze Sándorról, a kisújszállási Móricz Középiskola tanáráról, akik már az 1950-es évek végén elkezdték a modern informatika előzményét, a kibernetikát tanítani.
A tárlaton látható egyebek mellett a Híradástechnika Szövetkezet HT1080Z számítógépe, melynek 16, illetve 48 kilobájt RAM memóriájú változatai fekete-fehér grafikával, beépített kazettás magnóval nagyobb tömegben jelentek meg az iskolákban. Az alapvetően a BASIC nyelv oktatására szánt számítógépeken a legnagyobb sikert a GALAXY INVASION című amerikai játékprogram aratta.
A tárlaton az eredeti, amerikai TRS–80 Model 1 egyik példánya is megtekinthető, továbbá a Budapesti Rádiótechnikai Gyár BRG ABC–80 számítógépe, amely 16 kilobájt RAM-mal és fekete-fehér grafikával szintén a 8 bites BASIC számítógépek klasszikusai közé tartozik. A gép egy svéd–magyar kooperáció eredménye volt, a svéd számítógéphez a zseniális magyar mérnök, Jánosi Marcell tervezett kazettás adattárolót, ugyanaz a feltaláló, aki a világ első mikroflopiját is megalkotta.
A Videoton TV Computere (TVC), a legendás székesfehérvári óriásvállalat színes grafikás, beépített botkormánnyal rendelkező számítógépe már sokkal profibb megjelenítést tett lehetővé, mint a HT számítógép, de megjelenésekor, a 80-as évek közepére a Commodore, majd később a PC-gépek győzedelmeskedtek az iskolagép kategóriában is.
A Primo „népszámítógép” is a tárlat ékességei közé tartozik. A School-Computer kiállításon interaktív műtárgymásolatokkal (Homelab–2, Aircomp–16 és Mickey–80 ritka magyar számítógépek működő másolataival) és egy online tudásbázissal is találkozhatunk, utóbbi segítségével és a tárlaton elhelyezett QR-kódok által konferencia-előadások, tárgyleírások, életrajzok és érdekes videók érhetőek el a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárából a témában.
Képes Gábor, a tárlat rendezője, a Neumann Társaság igazgatója úgy nyilatkozott:
Reményeim szerint a kiállítás alkalmat ad arra, hogy a digitális kultúrát oktatók bemutassák a személyi számítógép evolúcióját diákjaiknak és kedvet csináljanak a Neumann Társaság versenyeihez.
További információk az njszt.hu, ajovomultja.hu, fintamuzeum.hu oldalakon érhetők el.