E.T. sírna, ha most látogatna a Földre, a leghíresebb földönkívüli botanikus ugyanis növényhez méltatlan körülményeket találna. Nem elég, hogy a felmelegedés iszonyúan nehéz helyzetbe hozta a mozgásra képtelen leveleseket, egyre többen szenvedünk növényvakságban is, vagyis teljesen figyelmen kívül hagyjuk csendes, zöldtársainkat.
A látás során egy finom felbontású információkat szállító telereceptor a főszereplő. A receptorsejtek ingerülete feldolgozás után jut el a központba. A látás különlegessége a háromdimenziós érzéklet, ami a két szem eltérő látószögének köszönhető. Korábbi tapasztalatok befolyásolják az érzékletet, és az észlelésben nagy szerepe van a figyelemnek, mert a retina ugyan mindent leképez, de a figyelem kiemel és elnyom részeket. Nem ugyanaz a látás és a nézés.
Szemünk idegi jeleket küld az agyba, ez alapján az agy szelektál és bizonyos dolgokat fontosabbnak ítél, mint másokat. Például a félelem igen komoly reakciókat vált ki: ha egy olyan képet mutatnak nekünk, amin fák, bokrok, vízesés, hegy, völgy is szerepel, de a közepén egy oroszlán csücsül, azt fogjuk mondani, itt egy oroszlános kép. Pedig ugyebár rengeteg más is van rajta. Ha valami ugyan nem veszélyes, de mozgó lény, arra is jobban reagálunk, mint az álló fákra, füvekre, levelekre.
Az emberre jobban hasonlító dolgok vonják magukra a figyelmünket, a növények kevésbé emberiek, mint például egy mókus, ami legalább mozog és van szeme, karja, szája, lábai, ugrik. Pedig ha tudnánk, hogy a banán DNS-ének körülbelül 60 százalékával osztozik az ember, nem lennénk ilyen elfogultak a mozgó lényekkel a mozdulatlanok hátrányára.
De a mozgásra való reagálás evolúciós szempontból előnyös, lehetővé teszi a ragadozók felismerését és elkerülését.
A növények hanyagolásának az is az oka, hogy barna, sárga és zöld árnyalatait hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, monotonnak találjuk.
Az állatok általában felkeltik a figyelmünket, míg a növények ritkán, mert elsősorban a félelemre és a mozgásra fókuszálunk. És ez vezet a növényvaksághoz! 25 évvel ezelőtt két botanikaprofesszor, Elizabeth Schussler és James Wandersee írta le: ennek lényege, hogy az ember képtelen meglátni a növényeket a környezetében, elsiklunk felettük.
Sok botanikus úgy véli, napjainkban ez egyre gyakoribb, és terjed, mint egy betegség, mert sokkal kevesebb időt töltünk a természetben, vagyis csökken a növényekkel való kölcsönhatásunk. Honnan is ismernénk a növényeket, ha nem töltünk velük időt? Csak az Egyesült Államokban több mint 3000 fűfajta létezik, de ismeri őket bárki a botanikusokon kívül? Ráaggatják a fű nevet és kész, noha sok fajtájuk például sás, és az egészen más!
A botanikusok félnek, hogy a kevés ismeret kevesebb erőforráshoz vezet a növénytudomány és a növényvédelem területén. Ennek a tendenciának igazi példája az egyetemek botanika tanszékein figyelhető meg. 1988 óta az Egyesült Államok 50 legjobban finanszírozott egyetemének több mint fele megszüntette botanikai képzéseit, ezeket általános biológia programokba vonták össze. Így kevesebb idő jut az elmélyülésre, a komoly képzésre. Persze ezzel kevesebb botanikai szakértő is jön ki a képzésekről, az egyetemeken felére csökkent a botanikus végzettségű hallgatók száma – például a nyolcvanas évek végéhez viszonyítva. Pedig ha belegondolunk, a növények milyen komoly szerepet játszanak életünkben:
ruhÁK alapanyagaI, ételEK, építkezési komponensEK, gyógyszerek összetevőI, bútorok bázisaI.
Nem beszélve az éghajlatra gyakorolt hatásukról. Ha eltűnnének, komoly bajba kerülnénk.
Pedig a változó éghajlat miatt nehéz helyzetben vannak, mert az állatokkal ellentétben nem tudnak helyet változtatni, ha elviselhetetlen a klíma. Sok növényfajt emiatt a kihalás fenyegeti, és a kis számú botanikus nem hívja fel erre az emberek figyelmét. Pedig ha eltűnnek, nem lesz genetikai anyagunk a következő forradalmi gyógyszer vagy élelmiszer előállításához. Az éghajlatváltozás növényekre gyakorolt hatásai bizony azokon a botanikusokon múlnának, akik a növényekhez hasonlóan kihaló fajjá váltak. Ha viszont mindenki ugyanúgy ráhangolódna a természet világára, mint kétszáz évvel ezelőtt, ugyanolyan figyelmesek lennénk a természetes környezettel, mint az állatokkal, észrevehetnénk, hogy milyen hatással van már a klímaváltozás: október helyett novemberben sárgulnak a fák, korábban virágoznak a virágok.
A tudósoknak ugyan vannak erről számsoraik, adataik, de az éghajlatváltozás mégsem vált azzá a fontos politikai kérdéssé, mint amilyen súlya van. Ha több időt fordítanánk környezetünk megfigyelésére, jobban megijednénk és cselekednénk is. Az éghajlatváltozás már itt van, és még intenzívebb hatása lesz. Mi segíthet ezen? Például a közösségi média, ami felhívhatná a figyelmet a ritka növényekre. Vagy olyan oldalak, mint a pl@ntNet, ami egy kép alapján működő növényhatározó. Tematikus és földrajzi flórák szerint van rendszerezve. A felhasználók például láthatják az ő lokációjukról közzétett növények képeit, és kiválaszthatják, amit keresnek. De egymással is megoszthatnak fotókat, információkat, így létrejöhetnek online növényközösségek. Az ehhez hasonló alkalmazások nagyszerű lehetőséget nyújtanak a botanikai ismeretek gyarapítására.