Egy nagy, komplex agy kifejlődése, ami jó esetben jellemző a felnőttekre, sok időt vesz igénybe. David F. Bjorklund fejlődéslélektan-kutató szerint pont az agy lassú fejlődése miatt olyan hosszú a gyerekkor, mert így válhatott rugalmassá az ember, és tudta elérni az ökológiai dominanciát. A társadalmi kapcsolatok és szövetségek egy fejlett agy következményei.
Nyűg a gyereknek, aki már felnőne, hogy fizetését márkás cipőre költse, nyűg a szülőnek is, akinek állandóan kontrollálni kell a gyereket, hogy ne játsszon, ne üljön, ne ugráljon, tanuljon. Ha minden olyan nagyszerűen alakult evolúciósan, akkor erre mi lehet a magyarázat? Hogy lehet ez mégis jó, ha mindenki tehernek érzi, arról nem beszélve, hogy költséges, és a hosszadalmas fejlődés során el is pusztulhat az utód, mielőtt szaporodni kezdene?
Csak az emberekre jellemző ez a hosszú érési folyamat, míg a gyerekből felnőtt vagy minimum benőtt feje lágyú ember válik. Például egy nagyobb hím csimpánz lehet hasonló testsúlyú, mint egy felnőtt férfi, mondjuk, 70 kilogramm, de nagyon eltérően fejlődnek: az első évben az ember súlya kétszerese a csimpánzénak, nyolcévesen a csimpánz súlya kétszerese az emberének. Na és milyen kulturális komplexitás figyelhető meg a majmoknál? Ugye, semmilyen! Ez a kulturális összetettség, a nagy agy és a lassú fejlődés összefüggenek.
Az egyik széles körben elfogadott elmélet szerint a gyerekek agya annyi energiát fogyaszt, hogy lelassítja a test többi részének növekedését. Körülbelül négyéves kortól a pubertásig a fiatal agy úgy szívja magába a glükózt, mint a szivacs. De hogy az agy tökéletesen fejlődjön, és legyen elég szőlőcukor a számára, a test egyéb szervei más energiaforrásokkal táplálják magukat, például zsírsavakkal. Az idegek érésével a szinapszisok, a neuronok közötti összekötők bőségben vannak a gyerekagyban, ezek is rengeteg energiát fogyasztanak. A sok szinapszis lehetővé teszi az érő agy számára, hogy finomítsa a kapcsolatokat. A jobb kapcsolódások pedig jobb kognitív képességekkel járnak.
Korábbi tanulmányokból kiderült, hogy a gyerekkori agy a test által fogyasztott összes energia minimum felét elnyeli. Christopher Kuzawa, az illinois-i evanstoni Northwestern Egyetem antropológusa volt annak a kutatásnak a vezetője, ami bizonyította: a sok energiával élő agy fejlődése miatt a test növekedése lelassul. Például a legmagasabb agyi glükózfelvétel időszaka egybeesik a legkisebb gyerekkori súlygyarapodás időszakával (4,5–5 éves kor között).
A Zürichi Egyetem főemlőskutatói szerint az állatoknál az energiadús étrend, a lassú növekedés és szaporodás, valamint az energiahatékony mozgás is segíthet az agy táplálásában. Mi, emberek kalóriadúsan táplálkozunk, lassan növünk, később szaporodunk, és energiát megtakarítva két lábon járunk, minden adott a jól táplált agyhoz.
Őseink agya is fejlődött, de feltehetően gyorsabban, mint a miénk, és kimaradt a kapcsolódási finomítások hosszabb időszaka. A fejlődő emberi agy idővel túlszárnyalta a vadászathoz és gyűjtögetéshez kellő kognitív képességeket, elkezdtünk összetett kultúrákat létrehozni, és hát született Newton és Einstein is, akiknek nem a vadászat volt a fő profilja.
David F. Bjorklund az evolúciós fejlődéslélektan kutatója. Szerinte a hosszú gyerekkor talán valamilyen egyéb folyamat mellékterméke, de komoly előnyökkel jár, például a viselkedés rugalmassá válásával, ami segítette fajunk dominánssá válását.
A gyerekek máshogy gondolkoznak, mint a felnőttek, és ezt a legtöbb felnőtt hibának tartja, de Bjorklund szerint a kisebbek „éretlen gondolkodása” alkalmazkodás és felkészülés a felnőttkorra. Példának azt hozza, hogy a fiatalok jellemzően túlbecsülik saját képességeiket (ki nem gondolta 7 évesen, hogy simán lefutja a családi autót?), ami a kudarcok ellenére is fenntarthatja motivációjukat, és idővel sikerhez vezethet.
A hosszú gyerekkorban az érettség a fejlődés célja, és a felnőtteknek nem szabad mesterségesen meghosszabbítani a gyerekkort, ki kell várni a kognitív érést.
Ne siettessük a gyerekek fejlődését, ez más fajoknál sem vezet semmi jóra (madárfiókáknál a hallórendszer fejlődése nem alakul normálisan, ha túl korán nyitják ki a szemüket), de Hanus Papousek fejlődéspszichológus 1977-es híres tanulmánya is épp arról szólt, hogy ha idő előtt tanítunk meg valamit a csecsemőknek, sokkal később fogják azt valóban elsajátítani.
Fontos, hogy a gyerekek élvezzék a gyerekkort, és a legjobb, ha meg tudnak őrizni felnőttkorban is néhány „gyerekesen éretlen” tulajdonságot, mint például a kíváncsiság, a lelkesedés és a játékosság.
Ahogy Kodály Zoltán is mondta: „A tiszta lelkesedés, naiv ösztön, ami felnőtt művésznél ritka adomány: minden egészséges gyermekben megvan.”