Kanadai vaddisznók készülhetnek támadásra Dél- és Észak-Dakota, Montana és Minnesota ellen, ahol több milliárd dolláros kárt okozhatnak. A hibrid disznók szuperképességekkel rendelkeznek, gyorsan vonulnak, hihetetlen mértékben szaporák, és nem válogatnak, ha valamit be kell falni. A kanadai kutatók megállításukat szorgalmazzák, nehogy elmérgesedjen a két ország viszonya.
Különleges vérvonaluknak köszönhetően a vaddisznók gyorsan és ellenőrizetlenül terjeszkedhetnek Észak-Amerika északi régióiban. Egyszerre keverékei a házi sertéseknek és a vaddisznóknak, amiket a nyolcvanas évek végén honosítottak meg Kanadában a húsuk miatt és hobbi vadászati célokból. Ahogy a kutatók mondták: nagyon invazív faj.
Egy új tanulmány a disznók elterjedését és szaporodását vizsgálja. Eszerint az állattartók szabadon engedték a vaddisznókat és néhány házi sertést, amikor a vaddisznóhús piaca a 2000-es évek elején visszaesett. Azt hitték, megszabadultak az állatoktól, mert úgysem fogják túlélni a zord telet, a nagy havazást, de tévedtek. A disznók szaporodtak, a házi sertések egymásra találtak a vadakkal.
Az új tanulmány egyik szerzője, Ryan Brook szerint a disznók azért veszélyesek, mert a gyors szaporodás mellett nagyon mobilak is, vagyis nagy régiókat járnak be egyre terjedő családjaikkal. A kanadai Saskatchewani Egyetem állat- és baromfitudományi professzora kollégáival „szuperdisznónak” nevezte el az állatokat a különleges képességeik miatt.
A területi hódítások mellett még a nagy hidegnek is simán ellenállnak.
Most úgy tűnik, a szupersertés Észak- és Dél-Dakotában, Montanában és Minnesotában is megjelenhet.
Az a baj, hogy vaddisznóból az USA nem áll rosszul, igaz, inkább az Egyesült Államok déli részén jellemző az előfordulásuk, de ott majdnem 7 millióan vannak, az északi rész a védekezési erőfeszítések miatt úszta meg eddig az inváziót. De úgy tűnik, ennek most vége. Sajnos az északról érkező vaddisznók hatalmas károkat okozhatnak a mezőgazdaságban, az ökoszisztémában, mert feldúlják a földeket, mindent felfalnak, egereket, kacsákat, libákat, de a szarvasokat is.
A kanadai terjeszkedés feltérképezésére és annak meghatározására, hogy merre indulhatnak tovább, Brookék 22 vaddisznót szereltek fel GPS-nyomkövetőkkel, amelyek 13 hónapon keresztül 3 óránként továbbították a jeleket az állatok helyzetéről. De több nyomkövető meghibásodott vagy leesett, a kutatók végül csak 10 disznó adataival tudtak dolgozni. Miután összevetették a helyadatokat az élőhelyek típusával, modelleket készítettek mozgásuk szimulálására.
Ha átlépik az amerikai–kanadai határt, a kutatók részletes térképek alapján a legnagyobb valószínűséggel meg tudják jósolni, hova vonulnak, milyen régiókat részesíthetnek előnyben. A preferált területek vizes élőhelyek, lombhullató erdők, amelyek táplálékban gazdagok, és jó búvóhelyet is biztosítanak. Ilyen vidékek sűrűn előfordulnak a határ közelében. A vizsgálatok szerint a terjeszkedés különösen a vizes részek környékén: a Montanában található Fort Peck-tónál, a wisconsini Devil’s Lake-nél és a Missouri folyónál várható.
Mégis, hogy lehet visszaszorítani a vaddisznókat? A növénytakaró megváltoztatásával. A kutatók alacsonyabb növények ültetésére buzdítanak, amelyek kevesebb takarást biztosítanak. De a kerítések felállítását sem vetik el, és a csapdák felállítása is működhet. Brook a kanadai Manitoba tartomány nagy vaddisznó-populációjára hívja fel a figyelmet, ez a régió csak két-három napi járásra (ügetésre) van az Egyesült Államok határától, de ha nem hoznak valami radikális intézkedést az állatok megállítására, akkor igencsak megromolhat a jószomszédi viszony Kanada és az Egyesült Államok között.