A Tokiói Egyetemen 300 fiatal bevonásával azt vizsgálták, mi az oka annak, hogy vannak, akik súlyosan halogatnak, és vannak, akik kevésbé hajlamosak a feladatok elodázására. Kiderült, hogy a hajlam a jövőhöz való hozzáálláson áll vagy bukik.
A Tokiói Egyetem új kutatásában közel 300 fiatal vett részt, akik közül azok, akik optimistán néznek előre, nem hajlamosak a halogatásra, míg a pesszimista alkatúak inkább várnak és várnak. Az „ej, ráérünk arra még” mentalitás tehát főleg a jövőhöz való hozzáállástól függ.
Kicsit mindenki hajlamos a feladatok tologatására, ha nemszeretem munkákról, beszélgetésekről, teendőkről van szó. Ki veti bele magát lelkesen a porszívózásba, a szakításba vagy a főnökkel való konfrontációba? Tanulni kell a vizsgára? Akkor inkább ablakot mosunk! De tudjuk, hogy ez helytelen viselkedés, és igyekszünk leküzdeni ezt a gyengeségünket, csak épp minél jobban törekszünk rá, annál stresszesebbek leszünk.
Saya Kashiwakura végzős hallgatói is ezt élték át a Tokiói Egyetem Művészeti és Tudományos tanszékén, úgyhogy elhatározta, megvizsgálja, mi áll emögött.
Kashiwakura a halogatás és a halogató időszemlélete közötti kapcsolatot analizálta, különös tekintettel a jövőről alkotott képre. Az első meglepetés az volt a kutatásában, hogy sokkal több emberre jellemző a halogatás, mint eredetileg feltételezte. A második pedig az volt, hogy a viselkedés összefügg a jövőről alkotott képpel is.
Ha valaki figyelmen kívül hagyja a jövőt, vagy nehézséget okoz neki a jelenlegi cselekvések és a jövőbeli eredmények összekapcsolása, akkor biztos, hogy jellemző lesz rá a halogató attitűd. Ez Kashiwakura és kollégája, Kazuo Hiraki professzor szerint azért van, mert
a súlyos halogatók pesszimistábbak, mint a többiek.
A felmérésben fiatalokat a stresszről és a jólétről kérdezték, és arról, hogy ezek hogy változtak idővel, például életük elmúlt 10 évétől a jelenig. Az eredmények alapján a résztvevőket négy csoportba sorolták a pesszimista-optimista hozzáállás alapján, és ezen belül is elkülönítették a súlyos, közepes és alacsony halogatású csoportokat.
Kashiwakura az eredményeket úgy kommentálta: az optimista emberek, akik nem hiszik, hogy a jövőben több stressz éri majd őket, mint a jelenben, nagy valószínűséggel nem válnak súlyos halogatókká.
Nemcsak az átélt stressz mértéke, hanem az arról alkotott felfogás megváltoztatása is befolyásolja halogatási szokásainkat. A mögöttünk és előttünk álló 10 (tehát összesen 20) év attitűdje döntő abban, hogy súlyos vagy átlagos halogatók vagyunk ⁄ leszünk.
Érdekes, hogy nem tártak fel összefüggést a halogatás és az önmagunkhoz való hozzáállás vagy az életcélok között.
A kutatás azért is fontos, mert a befolyásoló tényezők feltárása mentesítheti az egyéneket a lelkifurdalástól, önmaguk hibáztatásától, viszont meg tudják változtatni a jövőhöz való hozzáállásukat, ami sokat segíthet a halasztás kerülésében.