Az Eb vagy az olimpia alatt fel fog jönni pár kiló, hacsak nem figyelünk arra az új tanulmányra, amely azt állítja, ha könnyebb sportok közvetítését nézzük, hajlamosabbak vagyunk többet enni. Agyunk ugyanis elhiszi, hogy mi is képesek vagyunk azt a sportot űzni, és ezért jutalmat érdemel. Például pattogatott kukoricát, sört vagy csokit.
Nem titok, hogy tévénézés közben enni nem túl bölcs dolog, ahogy semmilyen más tevékenység közben – mobilgörgetés, olvasás – sem, mert az evésre, a rágásra kell fókuszálni, ha táplálékot veszünk magunkhoz. A képernyőt bámulva nem figyelünk testünk jelzéseire, például hogy mikor vagyunk tele, és hajlamosak lehetünk túlenni magunkat. Ráadásul a kanapén inkább a mennyiséget választjuk a minőség helyett, és a gyors- vagy készételeket az egészséges ennivalók rovására – főleg a praktikusság miatt. Ezért több cukrot, zsírt és sót viszünk be a szervezetbe, lelassul az anyagcsere, és nő az úszógumi meg a farpofa, ez már nem annyira praktikus.
A testmozgás vagy a fizikailag, mentálisan megerőltető munka után gyakran annyira megéhezünk, hogy elkezdünk falni válogatás és gondolkozás nélkül. Nem számoljuk a kalóriákat, nem nézzük az elénk kerülő étel minőségét. A testünk követeli, hogy pótoljuk az elvesztett energiát. Ez még logikus is, de vajon ha másokat nézünk sport közben, akkor hogy kezdünk táplálkozni? Ez most a focibajnokság és a közeledő olimpia miatt különösen aktuális téma, és egy tanulmány meg is vizsgálta. A nagy kérdés az, befolyásolhatja-e a képernyőn történő sportnézés, hogy mennyit eszünk.
A Grenoble Ecole de Management kísérleti laboratóriumában több mint száz fiatallal végeztek kísérleteket. A csoport egyik fele sportközvetítést nézett, a másik csoport fizikai aktivitás nélküli vetítés előtt ült. Ezután mindenki ehetett édességet, és kiderült, hogy akik a sportos videót nézték, többet ettek, mint akik nem sportost láttak. És még ezen belül is lehetett különbségeket találni, kiderült, hogy
a férfiak sokkal több édességet ettek, mint a nők.
Felmerült a kérdés, vajon a sport fajtája is hat-e az édességfogyasztásra?
A kísérlet következő fázisában csak nőket kértek fel, hogy nézzenek könnyű és nehéz sportot végző embereket. A könnyű sportot nézőknél lassabb terepfutás volt a program, a nehézben távolugrás, torna, rögbi, baseball, sziklamászás szerepelt. És melyik csapat evett több édességet? A könnyebb terepfutást nézők 30 grammot fogyasztottak, a nehezebb sportokat nézők csak 18 grammot. Vagyis a sportok nehézségi foka is befolyásolja, hogy mennyit eszünk a közvetítés alatt. Lehet, hogy egy terepfutást nézve unatkozni kezdünk, és azért eszünk? Nem!
A kísérlethez hozzákapcsolták a célmotivációval kapcsolatos kutatásokat, ezekből tudjuk, hogy ha a cél messzebb van, nehezebbnek tűnik az elérése, akkor az emberek természetesen jobban erőlködnek, de ha a feladat könnyebb, és az eredmények gyorsabban jönnek, hajlamosak lankadni kicsit. Megfigyelték, hogy akik fittségre törekszenek, rövidebb feladatok teljesítése után lazítanak a gyeplőn, és ez más, de a kapcsolódó célok motivációját enyhíti.
Például sportolás után csökkenhet a diéta sikeressége, mert az abszolvált edzéseket követően nagyobb valószínűséggel jutalmazzuk meg magunkat extra étellel, viszont ha nem teljesítjük a sportcélt, félbehagyjuk például, akkor nem fogunk olyan sokat enni. A férfiak pedig csupán azért esznek több édességet, mert a nők jobban vigyáznak a vonalaikra.
Mi a magyarázata a sportközvetítések nézése közbeni súlygyarapodásnak? Egyszerűen az, hogy úgy érezzük, mintha mi is azt a tevékenységet végeznénk, elhitetjük magunkkal, hogy ügyesen sportolunk, ezért többet fogunk enni. És ha könnyebb sportot nézünk, akkor még inkább el tudjuk képzelni, hogy mi magunk is csináljuk, vagyis még többet eszünk.
Mert kiérdemeltük a jogot a kényeztetésre, a jutalomra, vagyis több finom ételt burkolunk, ami a csípőnkre telepedhet.
Úgyhogy az is a kísérlet egyik tanulsága, hogy ha túl könnyű sportot nézünk, könnyebben érzünk (hamis) sikerélményt, és ez nagyobb fogyasztáshoz vezethet. Akkor ne is nézzük az olimpiát? De, csak főleg a súlyemelést, és a hosszú, nyílt vízi úszást vagy a műugrást. Ezekkel nehezebben azonosulunk, vagyis nem fogunk elégedetten hátradőlni és chipset eszegeti.
(Borítókép: svetikd / Getty Images)