Egy új vizsgálatból kiderült, hogy a célok és feladatok végrehajtásában más és más agyterületek aktiválódnak. Az, hogy a hippokampusz mely része dolgozik, az időtől is függ, mennyire messzi az elérendő cél. Az eredmények a depresszió kutatásában is áttöréshez vezethetnek.
Egész életünk a feladatok teljesítéséről szól, szinte minden percünk be van osztva, és az, hogy ki mennyire tudatos a teljesítésben, az az alkatunktól vagy a módszereinktől is függhet. Írhatunk listát, beállíthatunk telefonos figyelmeztetéseket, Google-naptárazhatunk, de valahogy rendszereznünk kell, mikor mit kell csinálnunk, különben úrrá lehet életünkön a káosz. Főleg ha családos emberek vagy több műszakban dolgozók vagyunk.
A napi célok, a teljesítések prioritásai változhatnak a nap során, sőt, ha megfigyeltük, egy már előre jól felépített, beosztott, strukturált napban általában könnyebben felborulnak a feladatok. Itt talán Murphy törvényére kell hivatkoznunk, de mindegy is, a lényeg úgyis az, hogy a fontosabb célokat teljesítenünk kell, legyen az főzés, gyerekek szállítása, szülőkről gondoskodás, határidős munkahelyi feladat, bármi. Minden nem borulhat fel, de néhány kevésbé fontos dolgot halaszthatunk akár másnapra is.
Vajon az agy hogyan memorizálja és frissíti az elérendő célokat, és hogy dönti el, mely célok igényelnek azonnali figyelmet, és melyek nem? Az agykutatók a hippokampuszra fókuszáltak, mert ez a régió felelős életünk emlékeinek, információinak kódolásáért, megszilárdításáért és visszakereséséért. Itt integrálódik az érzelmi, térbeli és időbeli kontextus is.
A genfi egyetem, az UNIGE és a New York-i Icahn School of Medicine tudósai kimutatták, hogy agyunk egy-egy régiója hogyan aktiválódik közelebbre és távolabbra tervezetett tevékenységeink során. Az agykutatók azt találták, hogy a közvetlen és távoli célok feldolgozásának módjában különbségek vannak viselkedési és agyi szinten is. A tanulmány mérföldkő lehet a pszichiátriai rendellenességek, főleg a depresszió megértésében, mert ez utóbbinál nehézkes a célok megfogalmazása és elérése.
A tanulmányhoz kapcsolódó kísérletben 31 embert kértek fel, hogy képzeljék el magukat egy képzeletbeli, 4 éves Mars-misszión, ahol fontos feladatokat kell teljesíteniük. A küldetés céljai aszerint változtak, hogy mikor kellett elérni őket a misszió négy éve alatt. Ahogy a résztvevők haladtak a küldetésben, a kezdetben jövőre tervezett célok aktuálissá váltak, a jelen feladatai pedig múltbeli célokká. Így több célt kellett teljesíteniük időben különböző periódusokban, és ahogy telt az idő, frissíteniük kellett prioritásaikat. Az azonnal elérendő célok reakcióidejének vizsgálatakor kiderült, ezek gyorsabban felismerhetők, mint a távoli jövőben elérendők.
A tárolt információk eltérő feldolgozása megmutatja, hogy a jelen szükségletei elsőbbséget élveznek a jövőével szemben.
Az agykutatók azt is megállapították, pluszidőt igényel, hogy mentálisan vissza- vagy előreutazzunk az időben, és megtaláljuk a múlt és a jövő céljait.
Nagyon nagy felbontású MRI-vel készített képek azt mutatták, hogy a jelenre vonatkozó információk lekérésekor a hippokampusz a hátsó régióban aktiválódik, de a múltbeli vagy a jövőben elérendő célok felidézésekor az elülső régió kapcsol be.
Korábbi tanulmányokból kiderült, hogy amikor az epizodikus memóriánkat (ez a hosszú távú memória része és az új ismeretek elsajátításáért felelős) vagy a térbeli memóriánkat használjuk, a hippokampusz elülső része vesz részt az általános információk lekérésében, a hátsó rész a részletekkel foglalkozik.
Az időskála tehát döntő szerepet játszik a célok kitűzésében. Ezek az új információk segíthetik a depresszió terápiáját, mert a betegeknek komoly gondjaik vannak a célok meghatározásában, és több akadályt vizionálnak, mint amennyi valóban létezik. Új gyógymódokat eredményezhet, ha azt vizsgáljuk, hogy a depressziósok máshogy érzékelik-e a céljaik messzeségét, amitől pesszimistábbak lehetnek.
(Borítókép: Solskin / Getty Images Hungary)