A prof. dr. Merkely Béla által vezetett Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika műtőjében egy új, csak Magyarországon is több tízezer páciens életét érintő beavatkozást, pulzusmező-ablációt hajtottak végre. Az elektrofiziológusok – érthető okokból – nagyon ritkán engednek újságírókat a műtő közelébe, mi abban a megtiszteltetésben részesültünk, hogy közvetlen közelről nézhettük végig ezt az egészen friss eljárást, amelynek eredményei az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban, a Nature Medicine-ben is megjelentek. A nagyon biztató eredmények kiértékelésében egy magyar munkacsoport is részt vett, amelyet prof. dr. Gellér László vezet.
Az olvasóban joggal merülhet fel a kérdés, hogy mit jelent a pulzusmező-abláció, miért érint olyan sok embert Magyarországon és szerte a nagyvilágban. A beavatkozás rejtelmeibe Gellér László avatott be minket, aki türelmesen, az alapoktól kezdve vázolta fel a módszer jelentőségét. Sőt
a műtőben az Index riportereinek demonstrálta az új módszer gyorsaságát és hatékonyságát.
De az érthetőség kedvéért ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük mi is az alapoknál. A szívritmuszavar számít a leggyakoribb szívpanasznak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az emberek több mint 50 százaléka találkozik a szívritmuszavar valamilyen formájával élete során, aminek csak elenyésző része jelent közvetlen életveszélyt, de a történet, persze, nem ilyen egyszerű.
„A leggyakoribb panasz, amivel szinte mindenki találkozik élete folyamán, amikor egy-egy félredobbanás, leginkább melléütés történik, ezek legnagyobb része ártatlan eltérés, kezelést sem igényel. Az egyik leggyakrabban előforduló, és kezelést is szükségessé tevő szívritmuszavar pedig a pitvarfibrilláció, ami a lakosság körülbelül 2-3 százalékát érinti, részben korosztályoktól függően. Régen azt tanultuk, hogy a pitvarfibrilláció az idősek betegsége, de mára egyre jobban látjuk, hogy messze nem csak az övék. Érdekes módon több olyan sport esetében, ahol a terhelés tartós és hosszan tartó, megnőhet a valószínűsége. Így a futóknál, a kerékpározóknál, az úszóknál és a vízilabdázóknál is. Sok vitorlázó páciensem is van, aki hasonló problémákkal küzd. A pitvarfibrillációval az a legfőbb gond, hogy növelheti a stroke rizikóját” – magyarázta Gellér László.
Az előbbiek miatt a pitvarfibrilláció kezelésénél elsőként figyelembe kell venni, milyen mértékű a stroke kockázata, és ennek megfelelő gyógyszeres kezelést szükséges alkalmazni, hogy a szélütés ne következzen be. A betegség kezelésének másik fontos célja a szívritmuszavar megszüntetése, illetve a ritmuszavar visszatérésének megelőzése. Körülbelül a kétezres évek elejéig csak alacsony hatékonyságú gyógyszeres terápiák álltak rendelkezésre.
25 évvel ezelőtt publikálták először, hogy a négy tüdővéna szájadékának kiemelt szerepe van a ritmuszavar beindulása és a fennmaradása szempontjából. De ide nem olyan egyszerű eljutni, mert ehhez a két pitvar közötti sövényen keresztül vezet az út, egy nagyon speciális szúrás segítségével lehetséges a combvéna felől. Ez az úgynevezett tüdővéna-izoláció, ami a gyógyszeres kezeléshez képest nagyon magas százalékban, 80 százalék felett is képes tartós ritmuszavar-mentességet elérni
– mondta a professzor.
Kezdetben a tüdővéna izolációja csak hővel vagy fagyasztással volt lehetséges. Például a „fagyasztásos” technika használatakor egy gömbszerű ballont helyeztek a vénába, amit mínusz 40-60 fokra lefagyasztottak. A fagyási sérülés révén izolálták a kórosan működő területeket az egészségesektől. A hőalapú eljárásokkal alapvetően az a gond, hogy a hő terjed a szövetben, így az egészséges területekre is hatással van, ebből fakad a beavatkozásból fakadó – egyébként nagyon ritkán előforduló – komplikációk egy része.
„A hőenergia vagy a fagyasztási energia a környező szöveteket is károsíthatta, illetve kérdés, hogy mennyire tudtuk kontrollálni. Ezt követően robbant be az általunk is alkalmazott legújabb technika, aminek az a lényege, hogy gyors egymásutánban többször nagy energiájú egyenáramot vezetünk a kórosan működő szívizomszöveten keresztül, amelynek hatására a sejtmembrán visszafordíthatatlan károsodást szenved, amelynek következtében a kóros működés végérvényesen megszűnik. Nagyon fontos, hogy az eljárás rendkívül szövetspecifikus, tehát csak a kórosan működő pitvari izomszövetre hat, és a környező szöveteket egyáltalán nem bántja. Ez az eljárás egyik hatalmas előnye” – mondta Gellér László a pulzusmező-ablációról.
A beavatkozás legalább annyira, ha nem hatékonyabb, mint a korábbi módszerek, de az már most látható, hogy sokkal biztonságosabb.
A Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinikájának Elektrofiziológiai munkacsoportja Gellér László vezetésével részt vett a technika kiértékelésében. A munkacsoport 103 pácienssel volt jelen ebben a 106 centrum adatait feldolgozó, 17 ezer esetet kiértékelő vizsgálatban, amely egyértelműen igazolta, hogy a technika napjainkban a pitvarfibrilláció az egyik legbiztonságosabb terápiája, a közeljövőben ennek jelentős térnyerése várható. Gellér professzor szerint nem szabad elfelejteni, hogy a módszer relatíve könnyen elsajátítható, és a beavatkozás is sokkal rövidebb ideig tart, mint a korábbiak.
A professzor úgy véli, hogy a friss módszer elképesztően új távlatokat nyit a pitvarfibrilláció, egy nagyon nehezen kezelhető, itthon 250 ezer főre tehető betegcsoport terápiájában. „Jelenleg pitvarfibrilláció-indikációval 2,5 ezer ablációt végzünk évente, ami jelentősen elmarad attól, mint amennyire szükség lenne. Ez részben abból fakad, hogy meglehetősen nagy szaktudást igénylő beavatkozásról beszélünk, ezért jelenleg csak olyan helyeken végezzük, ahol szívsebészeti háttér is rendelkezésre áll. Bár azt gondolom, hogy pont ebből a biztonságosságból fakadóan lehet, hogy a jövőben rengeteg olyan centrum lesz, ahol szívsebészeti háttér nélkül is elvégzik majd, egynapos beavatkozás keretében, erre rengeteg a külföldi példa” – fogalmazott.
Csehországban már most ezt az új technikát, a pulzusmező-ablációt használják a legtöbbet, csak a beavatkozások 30 százalékában alkalmazzák valamelyik hagyományos módszert. A régióban 15-20 évvel ezelőtt a csehek után Magyarország következett az egymillió lakosra jutó ablációk számában, ahogy azonban a környező országokban is elkezdték alkalmazni az abláció valamelyik formáját, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Lengyelországban és Ausztriában is jelentősen nőtt a beavatkozások száma.
„Sajnos már nem mi vagyunk a másodikok a régióban, többek között azért, mert a centrumok száma sem nőtt, ezen is nagyon jó lenne javítani. A betegek nem lettek kevesebben, sőt. A diagnosztikus eszközök szélesebb elérhetőségével már látjuk az esetszámok további növekedését. Az eszközös technikák nyilván nem olcsók, de látni kell, hogy ma ez a hatékony és biztonságos technika, és mi orvosok a hatékonyság és biztonságosság elvét kell hogy kövessük, mert ez a betegeink elemi érdeke! Nyilvánvaló, hogy erre áldozni kell” – mondta Gellér László.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)