Index Vakbarát Hírportál

Még a kutatókat is sokkolta, amit ebben az ókori olasz sírban találtak

2024. augusztus 4., vasárnap 14:21

Az úgynevezett „Corinaldo hercegének” 2018-as felfedezését követően a Bolognai Egyetem régészei az olaszországi Ancona tartományban található Corinaldo nekropoliszban egy újabb, a Kr. e. 7. századból származó hercegi sírra bukkantak.

Cecilia Carlorosi és Ilaria Venanzoni régészek vezetésével a közelmúltban egy 3,8 x 2,2 méter nagyságú négyzet alakú gödröt tártak fel az Ancona tartományban található Corinaldo nekropoliszban. És hogy mit találtak?  Egy figyelemre méltó nagyságú fejedelmi sírhelyet, ami az egykori picentinusokhoz tartozott.

A picentinusok a korai vaskorban élhettek, elsősorban az északi Novilara és a déli Belmonte környékén koncentrálódtak. Bizonyított, hogy gazdag nép voltak, és már a Kr. e. 7. században kereskedtek a görögökkel; a kutatók szerint ugyanakkor nagyon kevés művészi képességgel rendelkeztek, mivel népük inkább harciasabb volt. Területüket végül Róma annektálta Kr. e. 268-ban.

Az ásatás során több mint 150 leletet tártak fel, ezek közül kiemelkedik egy kétkerekű szekér és egy tekintélyes bronztárgykészlet.

A leleltek között található még továbbá egy sisak, egy üst és számos finoman díszített edény, amelyek a kor arisztokrata életmódjára utalnak – írja az ArkeoNews.

A felfedezés az ArcheoNevola projekt része, amelyet a Bolognai Egyetem szervez Corinaldo önkormányzatával, valamint Ancona és Pesaro Urbino tartományok Soprintendenza Archeologia Belle Arti e Paesaggio nevű kulturális intézményével együttműködésben.

Rovatok