Egy ugandai erdő csimpánzait követve az oxfordi etológusok különös viselkedésre figyeltek fel. A sebesült vagy beteg állatok elhalt fák kérgeit, leveleit fogyasztották, amikről laboratóriumi vizsgálatok bizonyították, hogy sebgyógyító, antiszeptikus hatásúak. Ezeket akár a humán gyógyászatban is használhatjuk a jövőben.
Amikor Jane Goodall 26 évesen elkezdett túrázni Tanzánia erdeiben, hogy a vadon élő csimpánzokat tanulmányozza, az állatok még elmenekültek előle. Ma senki a Földön nem tud többet ezekről a különleges emberszabásúakról, mint a már 90 éves Goodall, de az oxfordi etológusok új felfedezéseire ő is rácsodálkozna.
Az etológusnőnek anno több hónapos türelmes kapcsolatfelvétel után sikerült beépülnie a csimpánzok közösségébe, és ekkor még tudományos előképzettség nélkül úttörő felfedezéseket tett. Először azt, hogy az állatok eszközhasználók, aminek híres bizonyítéka az volt, mikor Goodall látta, hogy egyes csimpánzok termeszhangyákat horgásznak egy bottal, hogy megegyék őket.
Majd megfigyelte, hogy vadásznak, húsevők, és bonyolult érzelmi életük van.
A csimpánzok megfigyelése arra a gondolatra vezette, hogy az ember egyáltalán nem áll az állatok felett, nem is különleges, sőt sok esetben gonoszabb, mint az állatok. Szerinte a csimpánzok a fel-felbukkanó területvédő vagy párosodási harcok ellenére is kedvesebbek az embernél. Viselkedésükre jellemző, hogy a hímek összejönnek, és járőröznek területük határain. Ha kémeket találnak egy szomszéd csapatból, akkor üldözőbe veszik őket, és rájuk is támadhatnak, de ez csupán reakció az agresszív impulzusra. Együttérzésben és önzetlen cselekedetben viszont mi vagyunk erősebbek. A legtöbb kritika azért érte, mert arról beszélt, a csimpánzok agressziója valószínűleg veleszületett.
A hetvenes években létezett egy hipotézis, miszerint körülbelül 6 millió évvel ezelőtt volt egy majomszerű, emberszerű közös őse a csimpánzoknak és az embereknek. Mivel a csimpánzok ma is mutatnak agresszív viselkedést, és ők a legközelebbi rokonaink, ezt a tulajdonságot mi is magunkkal hoztuk. Ezért kezdett az ember veleszületett agresszív hajlamáról beszélni.
De 50 évvel ezelőtt a tudományban épp arról vitáztak, tiszta lappal születik-e az ember, és csak a tapasztalat teszi agresszívvé, vagy világrajövetelekor eleve van benne hajlam az erőszakra. Amikor Goodall az ösztönösre szavazott, élesen kritizálták. Ő tehát megannyi rejtélyt feltárt a csimpánzok szociális viselkedéséről, természetéről, szokásairól, de arról még Goodall sem beszélt, hogy önmaguk doktorai lehetnek.
Vadon élő csimpánzok vezették új gyógyszerek nyomára az oxfordi tudósokat Afrikában. Az etológusok arra figyeltek fel, hogy az állatok étrendjében új anyagok jelentek meg, miután megbetegedtek vagy megsérültek. Vagyis ezek gyógyító növények lehetnek! A kutatók 13 olyan növényt azonosítottak, amikről kiderült, sebgyógyító és antiszeptikus tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezek kérgek, elhalt fák részei és növények levelei voltak.
Dr. Elodie Freymann, az Oxfordi Egyetem Antropológiai Karának munkatársa úgy nyilatkozott, hogy a megfigyeléseik elmélyítik a vadon élő állatokról meglévő gyógyászati ismereteinket, és ezt az új tudást, „az erdei gyógyszertárakat meg kell őrizni a jövő generációi számára”.
Munkatársaival több hónapon át követtek 51 csimpánzt az ugandai Budongo-erőben, hogy viselkedésüket tanulmányozzák, és feltárják, hogy gyógyulnak meg a beteg vagy sebesült állatok. Videófelvételeket elemeztek, és találtak egy sebesült hím csimpánzt, ami a Christella parasitica páfrányfaj leveleit ette. Ez a növény gyulladásgátlónak, fájdalomcsillapítónak és duzzanatlelohasztónak bizonyult a laboratóriumi tesztek során.
Egy másik csimpánznál, amelynek parazitafertőzése volt, megfigyelték, hogy a macskatövisfa (Scutia myrtina) kérgét eszi. De a laboratóriumi vizsgálatok más növényeket is kimutattak, az Alstonia boonei trópusi erdei fa anyagát, a kelet-afrikai mahagónifa (Khaya anthotheca) kérgét és gyantáját. Mind a kettő intenzív sebgyógyító és fertőzésellenes tulajdonságokkal rendelkezik.
A laboratóriumban elemzett növényminták többsége 88 százalékban antibiotikum jellegű tulajdonságokkal bírt, 33 százalékuk gyulladáscsökkentőnek bizonyult.