Ha szívből jön, ha őszinte érdeklődést takar, a kíváncsiság a kapcsolatok és a kommunikáció egyik legnagyobb támogatója és fegyvere lehet. Ráadásul az agressziót és az előítéleteket is csökkenti.
Pszichológusok vizsgálataiból derült ki, hogy az őszinte kíváncsiság csökkenti az agressziót, az intimitással korrelál, megnyit minket mások felé, és jobb válaszokat eredményez a többiek irányába. Úgy tűnik, az egyik legjobb kommunikációs stratégia nem a határok meghúzása, a hallgatás, a tárgyalás, hanem a kíváncsiság, amivel a többiek felé fordulunk. Az egyik leghatásosabb kapcsolatépítő stratégiává lépett ugyanis elő. Az élet minden területén hatásosnak bizonyult, ahogy Todd Kashdan és munkatársai kutatásukban kimutatták.
A kíváncsiság korrelál a csökkenő agresszióval, mert odafigyelünk a másikra, meghalljuk, és így nem vonunk le elhamarkodott következtetéseket, nem dühből reagálunk, és nincsenek hirtelen előítéleteink sem. Ezek a negatív értékítéletet hordozó sztereotípiák kikerülhetők, ha a másik helyébe képzeljük magunkat. Ha megértjük, a másik miért viselkedik úgy, ahogy, akkor nem leszünk előítéletesek sem.
Ha figyelmesen hallgatok, befogadom az információt, és közben magamat is vizsgálom, hogy ne alkossak hirtelen ítéletet információ hiányában, akkor empatikusabb is leszek. Ez az alapja a mentalizációnak is. Tudatosítjuk, mit gondolunk, érzünk, cselekszünk az adott pillanatban.
Egy korábbi tanulmány azt vizsgálta, hogy a kíváncsiság hogy befolyásolja az intimitást, és kiderült,
aki kíváncsibb, intimebb kapcsolatba kerülhet másokkal, közvetlenebb kapcsolatokat tud kialakítani.
Új kapcsolatokra is sarkall, és mélyebb kötődéseket eredményezhet az őszinte érdeklődés.
Ha ellenséges a másik, vagy a helyzet kényelmetlen számunkra, a kíváncsiság akkor is kihúzhat a bajból: hatékonyabban tudunk segítségével reagálni. Sokszor nem értjük, miért viselkedik a másik úgy, ahogy, ami nekünk nem tetszik, sőt egyenesen „bunkónak” vagy neveletlennek titulálnánk. Hacsak nem vagyunk kíváncsiak, mert akkor inkább csak érdeklődve fordulunk felé, hogy mit is művel és miért.
De vajon növelhető-e a kíváncsiság? Mi van, ha valaki egyáltalán nem született kíváncsinak? Akkor is trenírozhatja rá magát, tudatosan kezdhet kérdezgetni a másiktól, a többiektől. Célszerű, ha először kérdezünk, és nem letámadjuk, elutasítjuk a másikat. Például ha valaki elkésik, először tudakoljuk meg, milyen speciális oka volt rá. Hallgassuk meg a másik történetét, álláspontját, mielőtt elutasítjuk, vagy negatívan viszonyulunk hozzá.
Könnyebb persze ítélkezni és kritizálni, mint kíváncsisággal fordulni a másik felé. Több munkát igényel az érdeklődés, mint a lemondás. A gyors ítéletalkotás viszont megfoszthat minket egy új és értékes kapcsolattól, egy barátságtól, egy új ismerettől.
Kashdanék vizsgálatából az is kiderült, a legtöbben hajlamosak vagyunk a szakmák alapján is előítéletekkel élni. Mást gondolunk ismeretlenül is egy tanárról, mint egy vízvezeték-szerelőről. Hobbikat és kinézetet is társítunk hozzájuk, pedig nem ismerjük őket, csak a foglalkozásukat. Automatikusan ítéletet alkotunk róluk ahelyett, hogy kíváncsiak lennénk a motivációjukra, miért választották az adott pályát, vagy milyen a személyiségük a szakmájuk mögött. És ha kíváncsiak vagyunk, nem fogunk előre negatív ítéleteket sem alkotni, mert előbb megismerjük a másikat.