Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus több éve foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, a média és az emberi tényezők összefüggéseivel, a társadalmi változások egyénekre ható vonásaival. Az AI Summit konferencián az információtechnológia fejlődésével együtt járó lélektani jellemzőkről, az online élet személyiségre ható változásairól tart majd előadást. Ezekről és a mesterséges intelligencia vélt vagy valós veszélyeiről faggattuk.

A szakembertől megtudjuk: a klinikai pszichológusok új kutatási területe az, hogy hogy hat az emberek hétköznapjaira az MI: hogy befolyásolja lelkünk, életmódunk, gyerekeink fejlődését. Kétségtelen, hogy hasznos, hisz az orvoslásban, az iparban, kereskedelemben nagy segítséget jelenthetnek szoftverei, gyorsasága – de a mindennapjainkban? Teljesen természetesnek vesszük, hogy okoseszközeinken ott vannak a nem emberi rendszerek, pedig bizonyos életkorban kimondottan károsak is lehetnek.

A gyerekek 18 éves korukig tanulnak meg gondolkodni, véleményt formálni, döntéseket hozni, személyiségük kialakul, önértékelésük és énképük stabilizálódik, énhatáraik megszilárdulnak

– mondta Tari.

Érzelmi jellemzőikkel, a társas kompetenciáikkal és kötődéseikkel egy időben formálódik a szeparációs szorongás kezelésének képessége is, az „önmagunkkal levés" elfogadása. Nem is hisszük, mennyiben múlnak azon emberi kapcsolataink, hogy képesek vagyunk-e egyedül lenni.

Ezek a fentebb hézagosan felsorolt érzelmi és kognitív készségek alapvetően lassan és a realitásban alakulnak. Most viszont a szakpszichológus szerint azt látjuk, hogy a nem emberi rendszereket túl hamar beengedjük a személyiség fejlődésének időszakába. „Az okoseszközhöz kötődő érzelmek mindent visznek, és lassan, de biztosan elfordítanak attól a valóságtól, ahol minden lassabb, erőfeszítést igénylő vagy épp kudarcok árán megszerezhető.”

Túlélni az életet

Amennyiben a gondolkodást segítő rendszerek, például a ChatGpt túl korán a gyerekekhez kerül, gyorsasága megtéveszti a még fejlődő kognitív funkciókat, noha elég fontos lenne a gondolkodás készségszintű megléte. Tari úgy véli, nagy csapda, hogy miközben a mesterséges intelligencia túl korai rutinizálódó használata leszoktathat a gondolkodásról, mert a jó promptokat mutatja fontosnak, eközben tudjuk, hogy a jövő fiatal munkavállalóinak magabiztos szaktudással kell majd rendelkezniük, ha meg akarják tartani munkájukat. Ehhez pedig szükséges a gondolkodás transzformációjának képessége.

Most az a szomorú helyzet, hogy csak túléljük az offline életet, vagyis aktuálisan a realitást kell kibírni, mert az online-ra vágyunk állandóan, ami a konstans dopaminlöketet, vagyis az azonnali örömszerzést biztosítja.

– jegyezte meg.

És persze a legnagyobb bajban most is a szülők vannak, főleg ha tudatosan nevelnék a gyerekeket, mert ott a kérdés, hogyan biztosítsák a modern gyerekkort okoseszközökkel, úgy, hogy kontrollálják is ezek használatát. Egyre több a családokon belüli konfliktus ezek miatt, a gyerek feszült, ha elveszik tőle a dopaminadagot, a szülő feszült, ha szenved a gyerek. Vagy enged és vállalja a konfliktust, vagy a béke miatt beáldozza az elveit. Így viszont nagy az esélye annak, hogy túl sok impulzus éri a még fejlődő agyat, és felborul a kiegyensúlyozott érzelmi fejlődés is. 

A szakértő szerint:

Ma egyre többször látunk olyan fiatal felnőtteket, akik nem hisznek abban, hogy képesek célokat megfogalmazni, szoronganak, mert a közösségi média állandó rivalizációs közege mentén formálódó online személyiségre senki nem tud valósan támaszkodni. Így sokkal később futnak le olyan érési folyamatok, amelyek hiánya bizonytalanságot, bizalmatlanságot szülhet a világ és az élet felé.

20. századi értékeket és elvárásokat támasztunk velük szemben (is), miközben már a 21. század technológiai bummjában zajlik életünk. Ahogy a szakpszichológus hangsúlyozza: a mesterséges intelligenciával az a fő probléma, hogy nem maradt a felnőtteknél, akik már képesek a kontrollra, a gondolkodásra, akiknek igazi segítség lehetett volna a munkában, a tanulmányokban, hanem leszivárgott a gyerekekhez is. „A fejlesztések egy része már most szabályozatlanul zúdul az átlagfelhasználóra, aki jobbára szintén kontrollálatlanul kezdi használni a lehetőségeket, anélkül, hogy belegondolna, milyen következményei lehetnek. A megannyi applikáció használata odaszögez egy székhez, passzívan ülünk, miközben a központi idegrendszerünket elárasztja az információ. Gyerek- és kamaszkorban sokkal aktívabb életforma lenne ajánlott, hisz a képességeink nagy része valós emberi szituációkban formálódik” – teszi hozzá Tari Annamária, megjegyezve: 

És az online tér szabályai átkerülnek az offline térbe: szaporodik az agresszió, az élményhajszolás, a türelmetlenség, a szorongás, az önkontroll gyors feloldása.

Persze, hogy a mai huszonévesek boldogtalanok, stresszesek, ők már ebben nőttek fel. Érzelmi fejlődésüket felborította a lájkhajhász közösségi média, a narcisztikus kultúra. De nem csak a fiatalokat sújtja, az elmúlt 20 évben mindenki elindult az online örömszerzés felé, és bár azt hisszük, mi tudjuk kezelni, nem tudjuk, túlságosan felgyorsult az élet.

Tari szerint elég nagy „kitettség”, hogy minden tudásunk, képességünk, készségünk egy akkumulátor feltöltöttségén múlik. A valódi és bármikor működtethető saját gondolkodás és tudás tud olyan gyors lenni, mint az okoseszköz, nem szabadna elfeledkeznünk erről.

Nem tudunk már magunkkal lenni

Az is egyfajta veszteség, hogy eltűnik az életből a „small talk”, a kis beszélgetések az utcán, az üzletekben, esetleg sorban álláskor. Most, ha várnunk kell, egyből elővesszük a telefonunkat, és ez, ahogy a szakpszichológus mondja, nemcsak arról szól, hogy nem vagyunk kíváncsiak a másik emberre, hanem arról is, hogy „csak önmagunkkal, a gondolatainkkal” lassan képtelenek vagyunk lenni. A folyamatos online kapcsolati lehetőség és az impulzusok jelenléte lehetővé teszi a szeparációs szorongás kikerülését, pedig ezt vissza kellene hozni, mert befolyásolja a konfliktuskezeléseinket, az elvárásainkat.

Tari hangsúlyozza, figyelni kellene arra is, hogy legyenek valós kapcsolataink, mert szerte a világon nő a szociális izoláció, amit látszólag a mesterséges intelligencia tud orvosolni, hiszen a Replikában, az első számú chatbottárs-appban már találhatunk barátot, barátnőt, elhitethetjük magunkkal, hogy van társaságunk. De talán nem mindig látjuk, hogy mi az ok és mi a következmény, vagyis

Pedig, ahogy Gelencsér András levegőkémikusra, a Pannon Egyetem volt rektorára hivatkozva mondja, a jövő a kis, egymást segítő közösségeké. Össze kell majd fogni, segíteni egymást, csak éppen – ha nem változtatunk időben – hiába várnánk, a mostani fiataloknak nem lesz rutinja ebben. Pedig meg kell majd tanulniuk az alap emberi készségeket, ha beüt a klímaváltozás még keményebb variációja, amikor kifogyunk a készletekből, a kényelemből, és nem az online térben kell majd boldogulni, hanem a való életben megküzdeni a nehezebb körülményekkel.

A megoldás az lehetne, hogy a mesterséges intelligencia mellé felhúzzuk a realitást, úgy, hogy az is ugyanolyan fontos és értékes legyen. Ne értékelődjön le a várakozás, az ambíció, a megküzdés, mert épp ezek adják a valódi élet örömeit. Menjünk kirándulni, főzzünk közösen, vegyük elő a társasjátékokat, olvassunk könyvet, akár baráti könyvklubot alapítva, hallgassunk komolyzenét, ezek mind olyan tevékenységek, amik pihenést jelentenek az idegrendszerünknek. Az impulzusok tudatos kontrollálása jó eséllyel segít abban, hogy a saját valóságunkat éljük meg. Még időben vagyunk ehhez.

(Borítókép: Tari Annamária 2022-ben. Fotó: Köő Adrienn)