Idén több olyan évfordulót is jegyezhetünk, mely a Föld legkülönlegesebb tűzhányójához, a tanzániai Ol Doinyo Lengaihoz kapcsolódik: 130 éve, hogy az első fehér ember, bizonyos Oskar Neumann német biológus megkísérelte megmászni, egy évvel azután, hogy a német geográfus kutató, Gustav A. Fischer – úgymond – felfedezte a hegyet, és megfigyelte a csúcsról felszálló „füstöt”, sőt feljegyezte a helyi lakosok beszámolóit a vulkán oldalában lefolyó „tűzcsóvákról” és a hegy belsejéből hallható dübörgésről. Neumann ekkor még nem jutott fel a csúcsra, pár száz méterrel alatta megálljt parancsolt neki a túl meredek lejtő.

Tíz évvel később – és ez a valódi évforduló – Fritz Jäger próbálkozását siker koronázta: 1904. szeptember 4-én, azaz pont 120 éve nemcsak feljutott a kráterbe, hanem annak páratlan belsejét le is fotózta. Csupa német kutatót említettünk, hiszen Tanzánia akkoriban a hatalmas (tíz magyarországnyi) Német Kelet-Afrikához tartozott. Hazánkból elsőként a Magyar Tudományos Afrika Expedíció résztvevői jutottak fel a vulkánra 1988-ban.

A vulkán ettől páratlan

Habár a vulkanológusok számára hamarosan ismert lett e páratlan vulkán igen szokatlan, csupán 500-600 Celsiuson kibuggyanó lávája, a nagyközönségnek évtizedekig kellett várni, míg a nagy vulkánnépszerűsítő, Haroun Tazieff a köztudatba hozta.

Tazieff végigfilmezte Földünk szinte valamennyi tűzhányóját, és a tengerszint felett több mint 3000 méter magasba emelkedő Ol Doinyóról is remek filmet forgatott. Egyúttal testközelbe hozta a környéken élő maszájokat is, akik szent hegyként tisztelik a meredek vulkánt, melynek neve nyelvükön Isten hegyét jelenti. A vulkán időtlen idők óta a félnomád életmódot folytató maszájok zarándokhelye – gyakran megteszik a hosszú utat, hogy sajátos, ugráló táncukkal, monoton énekükkel ősi istenükhöz, Engaihoz fohászkodjanak a nekik legfontosabb dolgokért: azaz esőért, gyermekáldásért és szarvasmarháért.

Nézzük azonban a tűzhányó különlegességeit, értékeit vulkanológusi perspektívából. Mitől is páratlan az Ol Doinyo Lengai? Nos, Földünkön ma az egyedüli vulkán, amely nátrokarbonátitos magmát hoz a felszínre – ennek összetétele jelentősen eltér a szokványos, szilikátokban többé (pl. riolit) vagy kevésbé (bazalt) gazdagabb magmákétól. Szilícium-dioxid-tartalma ugyanis csupán pár százalék, viszont alkáli elemeket (nátrium, kálium) tartalmazó karbonátásványokban, illetve ritkaföldfémekben gazdag. Ugyanakkor tágabban szemlélve e magmaféleség a karbonátitok közé tartozik, amiből Földünkön máshol is van, elsősorban a Kelet-afrikai-árokrendszer mentén, de például a Vénuszon is.

Csakhogy nem ez a tulajdonsága, hanem a nagyon kicsi sűrűsége, és a magma térszerkezetéből (a karbonátásványok miatti kis polimerképzési hajlamból) adódó kis viszkozitás az oka, hogy rendkívül hígan folyós lesz. E lávának a vizével vetekedő folyóssága következetében például ugyanúgy – mondhatni, mulatságosan – fröcsköl, spriccel. A színe is eltér, barnás, állaga olajszerű, s mivel kis mennyiségben tolul a felszínre, rendszerint vékony erekben ömlik vagy csordogál.

Tazieff mellett a másik ikonikus (1993-ban vulkánkatasztrófában elhunyt) vulkanológus filmrendező házaspárt, Katia és Maurice Krafftot is lenyűgözte az általuk „játék vulkánnak” nevezett Ol Doinyo, mert – ahogy mondták – szinte kiskanállal be lehet gyűjteni a kicsinyke lávaáramlások anyagát, melyek gyorsan lelassulnak, megszilárdulnak. „Ez egy tökéletes kis laboratóriumi vulkán” – értett egyet velük Barry Dawson, az Edinburghi Egyetem néhai professzora, aki 1960-ban a Tanzániai Földtani Szolgálat számára elsőként tanulmányozta a különös lávákat.

Beleesett a lávába, túlélte

Az Ol Doinyo kráterét kitöltő, idővel azt ellepő láva fantasztikus kisformákat, fodrozódó lávalebenyeket, lávatornyokat, -kúpokat hoz létre. Aktív időszakban hasadékokban, fortyogókban bugyog a barnásfekete színű láva. A karbonátásványok jelenléte miatt a megszilárdult lávának a mállása is különleges: ugyanis ha az ásványok víznek vagy akár légköri nedvességnek vannak kitéve, gyorsan lebomlanak, ami az Ol Doinyo Lengai kráterbelseji formáinak egyedi színezetet ad – a sötét karbonátitlávák lehűlve csakhamar fehéres színűek lesznek.

A rétegvulkánok közé tartozik, azaz nemcsak lávát önt, hanem robbanásos kitörései is vannak, de itt e két jól ismert aktivitás mögött többféle magma, magmaforrás rejlik: a nátrokarbonátiton kívül gázokban jóval gazdagabb, szilikátos, de ugyancsak ritka (pl. nefelinit, fonolit) magmák is felszínre jönnek. E különleges magmák kutatásában, melyek eredete máig vitatott, magyar kutatók is intenzíven részt vesznek.

Az egyik legfrissebb tudományos kutatás szerint az oldott gázok mélyben történő, kb. 30 évenkénti feldúsulása okozza, hogy a híg lávaöntés helyét ciklikusan komoly robbanásos aktivitás veszi át. A hígan folyó lávák helyett éppenséggel a robbanásos aktivitás áll amögött, hogy az Ol Doinyo nem lapos pajzsvulkánként, hanem meredek, kúp alakú rétegvulkánként épült fel.

Végül említsük meg, hogy a láva „hideg” volta (még egyszer: a nátrokarbonátit láva valójában ötször forróbb a forrásban lévő víznél!) azt a tévképzetet kelti, főleg a népszerű médiában, hogy túl lehet élni, ha beleesünk. Valóban, az Ol Doinyo Lengaion akadt eset, amikor egy hordár (egy éppen zajló vulkánexpedícióra felfogadott maszáj harcos) beleesett a mozgó nátrokarbonátit lávába, de súlyos, főleg a lábát érintő égési sérülései ellenére páratlan szerencsével kievickélt, majd a vulkanológusok nemcsak sikeresen evakuálták a kráterből, hanem rögtönzött hordágyon egyből le is vitték a vulkán meredek, sziklás lejtőin, az arushai Meru kórházba szállították, és ott a kezelését is finanszírozták. Sajnos mindkét lábát amputálni kellett, de végül túlélte a testi, majd lelki megpróbáltatást (műlábat kapott, meg is nősült). Ugyanakkor kivételes szerencséje – természetesen – nem a „hideg” lávának, hanem a csupán rövid ideig tartó hősokknak és a szerencsés kimenekülésnek volt köszönhető.

Hawaiin 1985-ben egy amerikai kutató is túlélte a találkozást az 1000 fokos bazaltlávával – őalatta egy lávaalagút teteje szakadt be, ám hőálló ruhájának köszönhetően, és mert társa másodpercek alatt kihúzta, csak harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Azaz, ritka szerencsés körülmények nélkül bármilyen lávába esnénk is, a hőhatást élő szervezet nem éli túl…

A szerző vulkanológus, tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE)

(Borítókép: Kis flamingók a Natron-tónál, az Ol Doinyo Lengai lábánál 2011. szeptember 30-án. Fotó:  Tony Karumba / AFP )