Provokatív állítás, amivel Lázár Gergely klinikai szakpszichológus új könyvében találkozhatunk. A Bármikor bármi az obszesszív-kompulzív zavart járja körül, de a pszichológus szerző a betegség pontos leírásán túl a fantáziáját is elengedte a regény megalkotásához.
Lázár Gergely klinikai szakpszichológus nem tudja abbahagyni az írást. A fiatal szakember kreatív energiái levezetésére alkot történeteket, ha épp nem gitározik, szerkeszt fényképeket vagy gyárt TikTok-videókat. Két éve jelent meg A párod nem a pszichológusod, most pedig a Bármikor bármi, ami az OCD-szindrómát járja körül egy félig valós, félig fiktív világban.
Az OCD, az obszesszív-kompulzív zavar (obsessive-compulsive disorder) olyan pszichiátriai rendellenesség, amelyben újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok mellett kényszeres cselekvések nehezítik meg a betegek életét. A könyv azért is érdekes, mert a pszichológus szerző maga is érintett a betegségben, amit ma már kontrollál, de az alkotás épp innen indult: „Egy termékeny pillanatomban eszembe jutott, vajon milyen lenne, ha egy OCD-s ijesztő víziói tényleg valóra válnának? Aztán elkezdtem írni, és elszabadult a fantáziám.”
Gergelytől megtudjuk, hogy világszerte az emberek 1–3 százaléka szenved a betegségtől, és ahogy a szakmai ismeretek bővülnek, a társadalmi és pszichiátriai tudatosság nő, úgy egyre több a felismert eset. Sokan azonban szégyellik vagy nem tartják problémának kényszereiket, ezért nem fordulnak orvoshoz sem, azonban ha a helyzet súlyosbodik, elodázhatatlan a segítségkérés – ezt ismeri fel a könyv főhőse, Baráti Brúnó is. „Az OCD-ben szenvedők komoly szorongással küzdenek, ami kényszeres viselkedést generál: a beteg azzal próbálja megnyugtatni magát, hogy viselkedésével elkerülhető a vizionált rossz.” Gergely elmondja, hogy a kényszerbetegeknél megjelenhet a gondolat-cselekvés-fúzió, ami egy olyan kognitív torzítás, amikor valaki tévesen úgy éli meg, puszta gondolata cselekvést indít el, ami katasztrófához vezet. A gondolat ebben az esetben egyenértékű a cselekvéssel.
Az OCD-ben szenvedők a jövőbeli negatív esemény lehetőségét érzik nyomasztónak, és az ebből fakadó szorongás kényszeríti őket cselekvésre. A betegségben a gondolatok és a valóság közötti határ elmosódik, ami komoly szenvedést okoz.
A beteg nem tudja nem azt gondolni, hogy hibázott, például bezárta-e az ajtót, elzárta-e a gázt, nem koszos-e már a keze 100 kézmosás után. Amikor bekerül a kényszeres gondolatspirálba, azt teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy más feltételek is kellenek a tragédiák bekövetkeztéhez, nem csak az ő (feltételezett) mulasztása.
A betegek többsége belátja, hogy gondolatai és kényszerei irracionálisak, még ha nem is tudják megállítani őket. Súlyosnak tekinthető az állapot, ha a beteg belátási képessége elveszik, és már egyáltalán nem tartja valószínűtlennek irreális gondolatait sem
– mondta, hozzátéve, a kezeletlen OCD tovább súlyosbodhat, ahogy egy trauma, veszteség, teljesítményhelyzet is ronthat rajta.
Kialakulása inkább kamaszkorban, fiatal felnőttkorban jellemző (de akár korábban is megjelenhet), fiúknál gyakrabban, amikor a teljesítményhelyzetek sűrűsödnek, és a hormonális változások jelentős hatást gyakorolnak az agyfejlődésre. Kamaszkor után a nemek közti különbségek kevésbé hangsúlyosak.
A könyvben az OCD mögött trauma húzódik, de Gergely hangsúlyozza, nem csak az lehet a magyarázat:
Megjelenésében fontos a stressz és a genetika, családi előzmények is megfigyelhetők. Agyi kapcsolódásainál például a bazális ganglionok és az orbitofrontális kéreg szerepét figyelték meg. Ez utóbbi döntő szerepet játszik sok kognitív, érzelmi és viselkedési funkció szabályozásában.
A betegség funkcióromlást is okoz, tönkreteheti a párkapcsolatokat, szétzilálja a beteg napjait, aki a kényszeres cselekvések miatt állandóan késik, aggódik, stresszel. Ahogy a könyv főszereplője, Brúnó.
Vannak terápiás módszerek, amelyek hatásosak a kezelésében, az egyik ilyen a kognitív viselkedésterápia, azon belül például az ingerexpozíciós-válaszmegelőzéses technika, amikor a beteget nemcsak a szorongást keltő ingerrel ütköztetik, hanem meggátolják védekező-kényszeres reagálását is. A könyvben erre is találhatunk egy igen extrém, ugyanakkor izgalmas példát. Szóba jöhetnek még a gyógyszerek, súlyos esetekben a mélyagyi stimuláció alkalmazása is.
Baráti Brúnónak reggelente háromnegyed órába telik elindulnia otthonról – és ez csak a kilépés a lakásból fázisa.
Nem elég csupán a zárat ellenőrizni, a lakásban legalább négy különböző helyen éghet a villany, amelyek meghibásodása tüzet okozhat, a fürdőszobában pedig kettőből, a konyhában meg egy harmadik csapból dőlhet feleslegesen a víz akkor, ha nem zárom el őket rendesen.
Az érdekes az, hogy őt irritálja a legjobban ez a kényszeresség, betegségének éppen ez a kettős tudata teszi izgalmassá a helyzetét, ezért fordul ő is segítséghez. Először pszichológushoz, majd a spiritualitáshoz.
A regény ettől különleges, a pszichológus, Lázár Gergely nemcsak a tudományt mutatja fel megoldásként, hanem egy kis varázslatot is, ami színesíti a könyv cselekményét. A realista hangulatú bevezető után az olvasót kisebb meglepetés éri, amikor szembekerül a könyv bizarr kérdésfeltevésével: vajon egy átok, amely egyszerre konkrét és metaforikus jelentőségű is, át tudja-e írni ismert világunk biztonságosnak hitt jellegét? És az is kiderül, az irracionalitást jelképező spiritualitás segíthet-e egy OCD-s hasonlóan irracionális gondolkodásán és viselkedésén.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)