Index Vakbarát Hírportál

Mégsem itáliai lehetett Kolumbusz Kristóf – derült ki egy új kutatásból

2024. október 13., vasárnap 13:59

Egy spanyol kutatócsoport alapos vizsgálat után megállapította, hogy Kolumbusz Kristóf nem genovai lehetett, hanem spanyolországi zsidó származású volt. Ezt egy új dokumentumfilmben mutatták be a spanyol nemzeti ünnep és az Újvilág felfedezésének emléke alkalmából. A felfedező maradványai kalandos úton kerültek Spanyolországba – annak ellenére, hogy Hispaniola szigetére kérte, hogy temessék.

Évszázados rejtélyről rántották le a leplet egy spanyol dokumentumfilmben, melyet az RTVE televízióban vetítettek le először a spanyol nemzeti ünnep és az Újvilágba érkezés emlékére, ahol tudósok egy csoportja Kolumbusz Kristóf maradványain végzett DNS-elemzést, ebből pedig kiderült, hogy a felfedező spanyol volt − írta meg a The Guardian.

Miguel Lorente igazságügyi szakértő vezette a vizsgálatot, melyet a sevillai katedrálisban eltemetett maradványokból végeztek, és ezeket vetették össze Kolumbusz Kristóf ismert rokonaival és leszármazottaival.

Már korábban is sok történész megkérdőjelezte azt az elméletet, amely szerint a felfedező itáliai származású, genovai volt. A különféle hipotézisek ezzel szemben azt állították, hogy spanyolországi zsidó, görög, baszk vagy portugál lehetett.

A kutatók most a DNS-vizsgálat alapján arra jutottak, hogy Kolumbusz spanyolországból származhatott, és zsidó felmenőkkel rendelkezhetett. 

Miguel Lorente nyilatkozatában tájékoztatott arról is, hogy a vizsgálat alapján a sevillai katedrálisban fekvő maradványok egyértelműen Kolumbusz Kristófhoz tartoznak. Azonban „nemzetiségének kutatását számos tényező bonyolította, de az eredmény teljesen megbízhatónak mondható” − állapította meg a szakértő.

A felfedező maradványai viszontagságos utat jártak be

Kolumbusz Kristóf 55 évesen halt meg Valladolidban, Spanyolországban 1506-ban, de utolsó kívánsága az volt, hogy az általa felfedezett Hispaniola szigetén temessék el, ami ma a Dominikai Köztársaság és Haiti része.

Maradványait 1542-ben vitték oda, majd onnan 1795-ben átkerültek Kubába, végül pedig 1898-ban Sevillában lelte meg végső nyughelyét. Azonban 1877-ben Santo Domingóban, a Dominikai Köztársaság fővárosában munkások egy ólomkoporsót találtak a székesegyház oltára mögött, melyben csontok voltak, amit szintén Kolumbuszhoz tartozónak vélnek.

Rovatok