Index Vakbarát Hírportál

Elindult a visszaszámlálás, izgalmas űrutazásra indul az Európa Clipper

2024. október 14., hétfő 08:15

Izgalmas útra indul hétfő délután az Europa Clipper bolygókutató űrszonda, ami a Jupiter negyedik legnagyobb holdját tanulmányozhatja. Többek között az is kiderülhet, hogy van-e élet a bolygó Európa nevű holdján. A kilövést élőben közvetíti a NASA, célpontját 2030-ban érheti el.

Az Europa Clipper az első küldetés, amely a Jupiter Európa nevű holdjának részletes tanulmányozására indul – számolt be honlapján a NASA.

Mint írták, tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy az élethez szükséges összetevőket rejthet a Jupiter negyedik legnagyobb holdja. Az űrszonda körülbelül 2,9 milliárd kilométert tesz meg, hogy 2030 áprilisában elérje a Jupitert. Az Europa Clipper nagyjából 49 alkalommal haladhat el a Jupiter holdja mellett, ami csaknem négy évig tart majd. 

A hétfő délutáni kilövéshez már elindult a visszaszámlálás. A NASA élőben közvetíti, ahogyan a valaha épített legnagyobb bolygókutató űrszonda elhagyja a Földet. 

Új információkat kaphatunk a Földön kívüli életről

Mint írtuk, az Europa Clipper harmincméteres napelemtábláival és hattonnás súlyával a valaha épített legnagyobb bolygókutató űrszonda. Az Európa a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, amit 1610-ben fedezett fel Galileo Galilei és Európé föníciai hercegnőről kapta a nevét. A hold nagyobb a Plútónál és az Erisznél is, kőhold, amin kevés kráter található.

Az Európa alig tíz százalékkal kisebb, mint a Hold. A felszínét jég borítja, ami alatt folyékony, langyos vízből álló óceánok húzódnak. Jelenlegi fogalmaink és ismereteink szerint itt minden összetevő adott az élet kialakulásához. Aki először érkezik ide, minden bizonnyal „a Földön kívüli élet felfedezőjeként” írhatja be magát a történelemkönyvekbe.

Az űrszonda 2030 áprilisában érkezik meg a Jupiterhez, hogy műszereivel a hold jeges kérgét és az alatta fekvő óceánt is vizsgálja az élet után kutatva. Korábbi küldetésekből az derült ki, hogy a jeges felszín alatt sós óceán van, több mint kétszer annyi vízzel, mint amennyi a földi óceánokban található.

Rovatok